[MTI] A templom egere - Internetről lelkipásztoroknak címmel a napokban kapják kézhez a történelmi egyházak lelkészei azt a kiadványt, amelyben az internet használatával, egyházi alkalmazásával kapcsolatos ismereteket foglalja össze a Magyar Keresztény Internet Egyesület és a Harmat Kiadó. A Széchenyi-terv keretében elnyert anyagi támogatás nyomán a könyvet ötezer lelkipásztor között osztják szét. A köteteket a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházaihoz, illetve a megfigyelői státusszal rendelkező egyházakhoz juttatják el: 2500 kiadványt a katolikusokhoz, 1500-at a reformátusokhoz, 600-at pedig az evangélikusokhoz. A könyv áttekinti az egyházi internetes munkát, a modern technika alkalmazásának lehetőségeit, továbbá segíti az elektronikus levelezés, az internetes keresés és a honlapkészítés elsajátítását. A CD - internet használata nélkül - több mint hetven magyar keresztény honlap anyagának böngészését teszi lehetővé, emellett magában foglalja a Magyar Keresztény Portál honlap-adatbázisának teljes anyagát, azaz félezernél több magyar keresztény honlap címlistáját. A kötet más borítóval, A templom egere - Internetről nem csak lelkipásztoroknak címmel kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.
Ajánlott videó
- 00:03 A világ legkeményebb női és férfi sportfavágói érkeznek a Városligetbe
- 00:01 Rengeteg új lakás, komoly kedvezményekkel
- 00:00 Budapest kulturális központja 2026 nyarán is a Margitsziget lesz
- 22:22 Utolérte a Villarrealt az Atlético, menekül az Elche és a Levante
- 21:49 Egy idahói repülőbemutatón ütközött két F-18-as, összeakadva csapódtak a földbe
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026. 05. 17.
- 20:48 Így működött a titkosszolgálati jellegű információkat használó kormányközeli bulvár
- 20:30 Három magyar kézissel, kilencgólos előnyről bukta el az EL-döntőt a Thüringer HC
- 20:14 Fazekas Gergő: Eszméletlenül sajnálom ezt a napot
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
- 19:50 A Tuzson-fórum résztvevői a kabátját is eldugták annak a tanárnak, aki beolvasott a volt miniszternek
- 19:45 Karácsony Gergely: Az ország adott magának egy esélyt, hogy lebontsuk a gyűlölet falait
- 19:32 Otthon bukta el a vb-selejtezőt, már csak a szabadkártyában bízhat a férfi kéziválogatott
- 18:57 Ártatlannak tűnik, mégis tűzveszélyes lehet ez a konyhai szokás
- 18:55 John Travoltával nem lehet bírni: ezúttal talpig feketében lopta el a show-t Cannes-ban
- 15:42 Magyar Péter Gulyásnak és Rétvárinak: 16 év után sem értenek a jogászkodáshoz
- 11:43 Balavány: Még Sulyok Tamásban is több a tartás, mint Orbán Viktorban
- 16:15 Gyomron fejeltek egy fiatal nőt szombat hajnalban Budapesten, garázdaság miatt indult eljárás
- 15:10 Pető Péter: És te hol voltál a rendszerváltáskor? És hogyan veszti el a nyelvét, és némul meg a Fidesz?
- 13:58 Szalay-Bobrovniczky a 4iG-vel a választás előtt kötött szerződésről: „A haderőfejlesztésben sajnos ekkora számok vannak”
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
- 10:57 Panyi Szabolcs: Több mint egy tucat orosz kémet tartalmazó listához juthat Magyar Péter
- 09:59 Egy hévízi háromcsillagos szálloda dolgozói sem kapták meg a bérüket
- 14:34 Modenai gázolás: egy nőnek mindkét lábát amputálni kellett
- 09:29 „Íme néhány emlékeztető a luxusról, amit ön tegnap letagadott a közleményben” – Magyar Péter fotókkal üzent a Kúria elnökének
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
