[Infostart] A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap hétfőn "Magyar leleplezési kavarodások" címmel, "A múlt vizsgálata, mint fegyver" alcímmel közölte tudósítója, Andreas Oplatka cikkét. Oplatka megállapította, hogy a múlt megkésett vizsgálata Magyarországon egyre inkább a mai politikai harc eszközévé válik, s a Magyar Hírlap hétvégén közzétett listájáról leszögezte: ez azokat a neveket tartalmazza, amelyek politikusi körökben már ismertek voltak, így értelmetlen lett volna a további titkolózás, bár a Mécs-bizottságban még vita van a közzététel időpontjáról. A Mécs-bizottság - írta Oplatka -, a szocialista-szabad demokrata kormánytábor válasza volt Medgyessy Péter kormányfő kémelhárítói múltjának leleplezésére, azzal, hogy vizsgálják meg a rendszerváltás utáni kormányok tagjainak a kommunista titkosszolgálathoz fűződő kapcsolatait. "E tekintetben nyilván abból indultak ki, hogy a jobboldal politikusai, akik oly szívesen tüntetik fel magukat a kommunista rezsim áldozataiként, egy ilyen vizsgálatnál előbb akadnak fenn a hálón, mint a baloldal emberei" -írta a szerző. Rámutatott, hogy a közölt listán ennek megfelelően jóval több a jobboldali politikus, s ismertette a neveket. "A legkevesebb, ami elmondható, hogy a vizsgálat megbízhatatlan dokumentációs talajon zajlik és hogy jogi kísérő körülményei kétesek" - állapította meg Oplatka, és ismertette az egyes politikusok cáfolatait. Úgy vélte: Boros Imrével együtt sokan utalnak arra, hogy az egypártrendszer összeomlásakor a titkosszolgálatok sok dokumentumát semmisítették meg, illetve manipulálták. Szól arról is, hogy a Mécs-bizottság ellentétbe került Mádl Ferenc köztársasági elnökkel is, aki az adatvédelmi biztoshoz hasonlóan ismételten alkotmányossági aggályokat vetett fel. Oplatka szerint többek között ezért az ellenzék kivonult a Mécs-bizottságból, és arra hivatkozott - amiben most a Magyar Hírlap közlése által megerősítve látja magát -, hogy a szocialista képviselők a vizsgálat során többször neveket és gyanúsításokat szivárogtattak ki a sajtónak. "A téma, hogy kinek a soraiból kik voltak esetleg a kommunista titkosszolgálatok munkatársai, a napi politikát szolgálja. Különösnek tűnik, hogy a szocialisták Medgyessy egykori titkosszolgálati tevékenységét hősies színben igyekeznek feltüntetni, míg az ellenfél esetében az azonos tényállást súlyos kompromittálásként állítják be" - írta Oplatka. Végül szólt arról, a Medgyessy Péter múltját vizsgáló bizottság tevékenységéről, arról, hogy az ellenzék kilátásba helyezte a még nyitott kérdések parlamenti felvetését, s úgy vélte: előre látható, hogy ezek a témák elintézetlen politikai konfliktusként tovább parázslanak majd.
Ajánlott videó
- 18:17 Zelenszkij aláírta a kárpátaljai magyarok oktatási jogait is érintő törvényt
- 18:12 „A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie” – Argentína ellenfele csalódott Lionel Messi búcsúmeccsében
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
- 17:44 Rendkívüli közgyűlés jön a 120 milliárdos Budapest-megállapodás miatt
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 17:08 Áder János szónokol a Fidesz október 23-i ünnepségén
- 16:48 Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 16:27 Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka
- 16:26 Kiengedte a bíróság a volt feleségét megerőszakoló férfit, kommandósok kapták el fél évvel a szökése után
- 16:20 Örömében dalra fakadt a történelmet író teniszező
- 15:29 A BMW, a Mercedes és a BYD húzza a gazdaságot, de mi lesz a többiekkel?
- 15:23 Bemutatták a HUN-REN-t átalakító törvényjavaslatot
- 15:20 Kinyílt a csipája: megújult az elfeledett kisautó
- 15:19 Frank Carter kidobatott egy férfit a Sex Pistols koncertjéről, mert az beugrott a csak nőknek szánt pogóba
- 10:58 Felszólalt a NAIH, miután a Fidesz nyilvánosan listázni kezdte az NVVH alkalmazottjait
- 09:27 Szörnyű betegségben halt meg Mátyás király fia
- 14:57 Eltűntként keresik Nagy Enikőt, az X-Faktor 15 éves versenyzőjét
- 11:33 Leállás jön az azonnali fizetésben több nagy banknál
- 12:26 Felfüggesztették az egzotikus vadakra vadászó tiszás képviselőt
- 09:41 Kiderült, kik lettek az NVVH elnökhelyettes-jelöltjei
- 09:10 Sztárban Sztár: újabb kiesőt hozott a vasárnapi adás
- 08:54 Vádat emeltek egy gyáli nővel szemben, aki akkorát ütött a nevelt fiára vágódeszkával, hogy az három darabra tört rajta
- 07:23 Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
- 08:33 Magyar Péter a fideszesek október 23-i rendezvényéről: „Mindig bebizonyítják, hogy van lejjebb”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
