[MTI-Eco] A cseh kormány szerdai ülésén augusztus végéig meghosszabbította a múlt hét elején az árvíz sújtotta megyékben kihirdetett szükségállapotot. A kormánydöntés értelmében az augusztus 12-én eredetileg tíz napra kihirdetett szükségállapot Prágában, és Csehország más megyéiben augusztus 31-ig marad érvényben - jelentette be Jindrich Marek, a kabinet sajtóirodájának munkatársa. A szükségállapot idején a hatóságoknak lehetőségük van arra, hogybizonyos mértékben korlátozhassák az alapvető állampolgári jogokat, ha ez az ország lakosságának biztonsága érdekében indokoltnak mutatkozik. Vladimír Spidla kormányfő ezen elképzeléséről kedd este tájékoztatta az érintett megyék elöljáróit, akik támogatták a kormány tervét. A kormányzat például azt tervezi, hogy a szükségállapot nyújtotta lehetőségek keretében bevonja a kárelhárítási és a helyreállításimunkálatokba a munkanélkülieket is, akiknek az állam egy évre adna így munkát, s az országos havi átlagbért kapnák. A helyreállítási munkálatokba a hadsereg 10 ezer sorkatonáját is bevonták. Alkalmazni kívánják azokat afiatalokat is, akik a sorkatonai szolgálat helyett a polgári szolgálatot választották. Õk viszont csak szállásért és étkezésért dolgoznának. A 150 éve nem látott árvíz Csehországban mintegy 2-3 milliárd euró nagyságú anyagi kárt okozott, s 13 emberéletet követelt.
Ajánlott videó
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:44 Varga Mihály az euró bevezetéséről: A kedvező hatások mellett a kockázatokat is mérlegelni kell
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 13:55 Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 06:59 Diáklistás ellenfelei kisiklathatják Vucic taktikázását
- 08:01 Autó sincs a nevén, de neki utalta az állam a szomszédnak járó dízeltámogatást
- 12:23 George Russell ijesztő balesete után Verstappen húzta be a szingapúri sprintet
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
