Belföld

AZ IBM feketelistája

24.hu
24.hu

2002. 08. 13. 17:25

[MTI-Eco] Átadta az elsőként elbocsátásra kerülők névsorát az IBM székesfehérvári gyára a Fejér Megyei Munkaügyi Központnak; eddig mintegy 150 dolgozóval közölték, hogy 30 napon belül megkapja a felmondását - mondta el az MTI-nek Zimmermann József, a megyei munkaügyi központ igazgatója. Az előzetes jelzések szerint a tavaly 2 milliárd dollárnálnagyobb forgalmat lebonyolító, jelenleg 5 ezernél több dolgozót foglalkoztató székesfehérvári üzem a piaci igények csökkenése miatt mintegy 1000 dolgozójától kénytelen megválni. Közülük 800-at a Videoton Holdinggal kötött kölcsönszerződés értelmében foglalkoztatnak, 150-230 pedig saját alkalmazásában van. Az elbocsátottak első csoportja várhatóan október első felében kerül az utcára. A létszámleépítés főként a szakképzetlen dolgozókat érinti, az elküldendők listájára eddig rákerültek mintegy fele legfeljebb nyolc általános iskolát végzett. A munkaügyi központ igazgatója szerint az elbocsátások - bár az érintetteket nyilván érzékenyen érintik - a 200 ezernél több embert foglalkoztató megyei munkaerőpiacot nem rendítik meg. Az elküldött dolgozók mintegy kétharmada ugyanis a borsodi és a kelet-magyarországi térségekből került az IBM-hez, és munkanélküliként ott kerül majd regisztrálásra. A Fejér megyei munkaerőpiacon jelentkezők a július végi statisztikák szerint - az előző havinál 635-tel több - 2789 üres álláshelyből válogathatnak. A munkaügyi központ a múlt hét óta kihelyezett tanácsadó irodát működtet az IBM-ben, ahol a munkanélküli regisztrációba vétellel kapcsolatos tudnivalókról, az álláslehetőségekről, és a központ által indított képzésekről tájékoztatják az érintetteket.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.