Belföld

Menekülnek a tőkebefektetők a feltörekvő piacokról

24.hu
24.hu

2002. 08. 07. 08:53

Az elmúlt két hónapban gyökeres fordulat következett be a feltörekvő piacokra irányuló tőkeáramlásban - derül ki a legfrissebb adatokból. A fejlett piacokon eluralkodó pánik tömeges tőkekivonást eredményezett a feltörekvő piacokon vásárló befektetési alapoknál is, pedig az év korábbi részében ezek a konstrukciók folyamatosan friss pénzekhez jutottak. Igaz, a visszaesés egyelőre csak a részvényalapokat sújtja, a kötvénypiacon továbbra is nettó beáramlás figyelhető meg. Az EMergingPortfolio.com által nyilvántartott 653 feltörekvő piaci befektetési alapból június és július folyamán 1,4 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők. Ez ugyan meglehetősen nagy összeg, de az év elejétől számítva még így is 735 millió dolláros többletet könyvelhetnek el a vagyonkezelők. Térség szerinti bontásban egyértelműen látszik, hogy a latin-amerikai térségből menekültek leginkább a befektetők - adta közre a Világgazdaság.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.