Haladjunk időrendben visszafelé, és kezdjük a tavaly nyári skandalummal, Cathrine Millet Catherine M. szexuális élete című, provokatív és egyben fájóan őszinte memoárjával.
Címével ellentétben a könyv nem pornográfia (nem találkoztam még emberrel, aki begerjedt volna rá), és helye nem is az erotikus könyvek polcán van, hiszen ahhoz rengeteg intim részletet, túlzottan aprólékosan és szenvtelenül elbeszélve tár fel.
Sokkal inkább egy pornográf köntösbe bújtatott élveboncolással van dolgunk, egy olyan nő tollából, aki a hatvanas-hetvenes évekbeli szexuális forradalom aktív részese, fő mozgástere, pedig a művészvilág, amelynek kis közösségei, mint az alkalmi szerelmek élőhal-tartályai funkcionáltak. 
Cathrine Millet ízekre szedi szexuális életét: akkurátus grafikusként tárja elénk, hogy milyen környezetben és hogyan zajottak – eltökélt párzó rovarokhoz hasonlóan – az ismerősökből és ismeretlenekből álló népes szexpartik, mint pókhálója mélyén ülő tevékeny pókasszony hogyan nyújtózott el egy kanapén, feküdt hanyatt egy asztalon. Hátán fekve teste hogyan fogadta a férfiak simogatását, hüvelye a behatoló péniszeket, szájával röptében hogyan kapott el egy-egy farkat, és három- négyórás „munka” után milyen csendesebb meglepetéseket tartogatott a fürdőszoba.
Annak ellenére, hogy a most 53 éves Catherine Millet – aki civilben művészettörténész, számos művészettörténeti könyv szerzője, az Art Press művészeti folyóirat igazgatója – saját bevallása szerint arra számított, hogy könyvének sorsa az, hogy a francia értelmiség egy része eldiskurálgat róla, a könyv bestseller lett, több mint 300 ezer példányban adták el.
Fogadtatása világszerte rendkívül vegyes. Egyes kritikusok az erotika végeként titulálták a memoárt, mások Sade márki vallomásaihoz hasonlítják, megint mások azt hangsúlyozzák, hogy nő nem írt még a női szexualitásról ilyen nyíltsággal, és vannak aki szexistának, visszataszítónak vagy unalmasnak találják. Nehéz olvasmány, de jó, mert elgondolkodtató. Érdemes többször nekifutni. Tótfalusi Ágnes fordítása kifejezetten élvezetes, az Ulpius ház választhatott volna gusztusosabb könyvborítót is.
Megrendelem >> 
Nagy botrányt kavart Fréderic Beigbeder 2000-ben megjelent 99 frank című – magyar címe 1999 forint – könyve is.
Azt eddig is sejtettem, hogy nehéz a kreatívok élete, csakúgy mint a tehetséges fotósnak, aki az Auchan-ban zöldségkatalógussal keresi pénzét, mint a rendezőfenoménnak, aki kénytelen tehetségét reklámfilmekre pazarolni, vagy mint a könyvelőnek, aki kreatív számviteli trükkök helyett számlákat egyeztet naphosszat… stb.
Amellett, hogy zseniális ötleteit gyengeelméjű marketingeseknek kénytelen alárendelni, a kreatív életét nehezíti a tömegek manipulálása miatt érzett folyamatos bűntudat, a fogyasztói társadalom láttán érzett csömör, és az állandó világ vége hangulat is.
A fikció és a valóság mezsgyéjén egyensúlyozó könyv cinikus, vibráló és felkavaró, nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy Fréderic Beigbeder permanens betépett állapotban írta. Nem javallott depressziós életszakaszokban. 
Bár Michel Houellebecq már egy új, a thaiföldi szexturizmusról szóló könyvvel borzolja a kedélyeket hazájában, nálunk egyelőre még csak előző, szintén nagy visszhangot kiváltott, és 1998-ban év regényének választott Elemi részecskével van jelen a könyvesboltok palettáján.
Csakúgy mint az előző két könyv, az Elemi részecskék is kemény, kissé kegyetlen olvasmány. Főszereplői egy, a szexuális forradalom idején született testvérpár, akiket szabad felfogású anyjuk különböző nagyszülőknél helyez örökbe letétbe. Brunóból irodalomtanár lesz, ő a szexben keresi az élet értelmét, Michel pedig a tudományba zárkózik. Minkettőjük sorsa végtelen magány.
Houellebecq humorosan festi meg new ages világunkat: hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádja, megváltásunk megannyi előfizethető segédeszköze. A néhol igencsak kegyetlen könyv végül utópiába csap át: Michel a mikrobiológiában választ kap az örök dilemmára – legalább elvileg van lehetőség a normális emberi kapcsolatra.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
