Belföld

Kevesebb visszaélés a bankkártya üzletágban

Tavaly hatezer alkalommal éltek vissza hazai kibocsátású bankkártyákkal, összesen 233 millió forint értékben. A statisztika szerint durván minden százezredik kártyás tranzakcióra esik egy hamis.

Kevesebb visszaélés a bankkártya üzletágban 1A bankkártyás csalások értéke egy év alatt ugyan alig csökkent, a növekvő kibocsátói forgalom miatt a trend határozottan lefelé mutat. Míg a visszaélések 2000-ben a plasztik lapokon bonyolított forgalmon belül 0,01 százalékot képviseltek, ez 2001-ben már csak 0,009 százalékot, 233 millió forintot érintett. Ez azt jelenti, hogy körülbelül minden százezredik kártyás banki tranzakcióra esett egy visszaélés. Derül ki mindez az MNB honlapján közzétett legfrissebb összeállításból .

Az összefoglaló szerint a visszaélések több mint felét hamisított kártyákkal követték el. Az ebből eredő veszteség 65 százalékát vállalta magára a kibocsátó bank, 21 százalékot továbbhárított a kereskedőkre, a maradékot pedig a kártyabirtokos ügyfeleire.

MNB jelentésA jegybank bankkártyás visszaélésekről szóló jelentését ide kattintva érheti el.

A második legnagyobb visszaélési forma az ellopott vagy elvesztett kártyákkal okozott kár, amely jelentősen nőtt 2000-hez képest. Az így keletkezett veszteség 81 százalékát viseli az ügyfél, 11 százalékát a kibocsátó bank, 8 százalékát pedig az elfogadó kereskedők. Az elmúlt évben összesen 46,68 millió forintot terhelt a kibocsátó bank a kártyabirtokosra.

Az összefoglaló tanúsága szerint ugyanakkor jelentősen csökkent a hamis adatokkal igényelt kártyákkal elkövetett visszaélések száma. Az így keletkezett veszteséget a bank nem tudja áthárítani, ezért ezt teljes egészében a kibocsátó viseli.

Nem változott arányaiban a mail, telefon vagy internet útján okozott kár, vagyis azok a műveletek, amelyek során a kártya nincs jelen a tranzakciónál, a kártyabirtokos csak a bankkártyája számát adja meg fizetéskor. Ebben az esetben a veszteség 84 százalékát a kereskedőkre hárították a bankok, 4 százalékot írnak le saját könyveikben, a többivel pedig a kártyabirtokos számláját terhelik meg.

A károk összegének mindössze 13 százaléka merült fel a kártyát kibocsátó bank saját ATM és POS hálózatában, a többi vagy más magyarországi bank elfogadóhelyein, vagy külföldön történt.

Az elmúlt év során 226 millió forint veszteséget írtak le a kártyaüzletág szereplői, amely a forgalom 0,008 százaléka. Ez az arány 2000-ben 0,01 százalék volt.

A veszteség 44 százalékát a kártyát kibocsátó bank viselte, ami 4 százalékkal kevesebb, mint 2000-ben. Tavaly a kártyabirtokos ügyfelekre 2000-hez képest 3 százalékkal kevesebbet, a veszteség 32 százalékát terhelték. A fennmaradó 24 százalékot a magyarországi és külföldi elfogadó bankok viselték, ami 7 százalékkal több, mint a megelőző évben.

Az összefoglaló szerint tavaly az elfogadói üzletágban 3800 alkalommal, 157 millió forint értékben éltek vissza bankkártyákkal, amely a magyarországi forgalom 0,006 százaléka. A megelőző évben 369 millió forint kár keletkezett, ami forgalom 0,016 százalékát tette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik