Magyar-dél-koreai üzletember-tárgyalásokat tartottak az ITDH szervezésében. A rendezvény célja a magyar kivitel bővítési lehetőségeinek feltárása volt. A kétoldalú forgalom tavaly 449,9 millió dollárt tett ki, ám jelentős a magyar passzívum: 36,7 millió dolláros exporttal szemben 413,2 milliós volt az importunk. Kivitelünk 1999-ben kezdett bővülni, mégpedig javarészt az ottani sertéshúspiac megnyitásának köszönhetően. Exportunkban ma 60-70 százalékot képvisel a sertéshús. E termékkör meghatározó szerepét jól mutatja, hogy tavaly - magyar szállítási gondok miatt - zsugorodott a sertésexport, s emiatt a teljes, Dél-Koreába irányuló kivitel közel 25 százalékkal csökkent 2000-hez képest. A külügyi tárca szerint az ázsiai országba irányuló teljes magyar export vélhetően lényegesen magasabb a statisztikánkban regisztráltnál: az itt működő multinacionális cégek ugyanis harmadik országon keresztül bonyolítják le szállításaikat.
[Világgazdaság] Ajánlott videó
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:44 Varga Mihály az euró bevezetéséről: A kedvező hatások mellett a kockázatokat is mérlegelni kell
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 13:55 Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
