[MTI-Eco] A forint árfolyama a reggeli kereskedésben gyorsan esett, és 10 óra magasságában már jócskán a tíz százalékos küszöb alatt, a sáv erős oldalán 9,76 százalékon állt. Az euró árfolyama nyitáskor még 248,20 körül alakult - ami valamivel még erősebb forintot is jelentett a tegnapi 248,40/70-es zárásnál; a kialakuló trend azonban gyorsan átlendítette az árat a gyengülés felé. Délután kisebb korrekcióra került sor, de lényegi fordulat nem következett be: az euró árfolyama 249,85/250,00 forint volt. A kereskedők szerint a csütörtöki veszteségek miatti pánik-eladások határozták meg a piac alaphangulatát, és rendkívül nagy hatással volt a pesti árfolyamokra a pénzügyminiszter kinevezése előtti bizonytalanság közepette zuhanó lengyel zloty is. A dollár erősödését a nemzetközi tendenciák is segítették, az amerikai valuta minden fontos összevetésben (euró, jen, font, svájci frank) javított helyzetén. Pesten 256,30/50 forint volt a dollár délutáni árfolyama, ami 2,70 forinttal magasabb a csütörtökinél.
Ajánlott videó
- 12:50 „Folytatjuk a közös munkát” – cáfolja távozását a Vasas edzője
- 12:36 Kiszámították, mikor esik be a magyarok létszáma 9 millió fő alá
- 12:30 „Nem is az életemet féltettem, hanem a kerékpárt” – így nézett ki biciklinyeregből az 56-os forradalom
- 12:14 Ne vegyük készpénznek a pápa egészségét, figyelmeztetnek a Vatikánból
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 11:49 Hadházy Magyar Péterről: Ezt az interjút Orbán Viktor is adhatta volna
- 11:28 Felzárkózott a Barca klasszisaihoz a Serie A ismeretlen gólkirályjelöltje
- 11:22 Megkezdik a fagyok és jégesők okozta károk enyhítésének kifizetését
- 11:14 1956-os emlékmozdony járja be az országot a forradalom évfordulóján
- 11:02 „Ez nemcsak a futballról szól, hanem a közösségi életről is” – Arséne Wenger korábbi segítője támasztja fel a Káli-medence fociját
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 10:34 „Micsoda tiszteletlenség!” – Figueroa túlsúlyos volt, meccs nélkül elveszítette bokszvilágbajnoki övét
- 10:06 Nagyon komoly nevekkel tér vissza a True Detective
- 10:57 Melyik legyen 2027-ben az év élőhelye? Három különleges jelöltre lehet szavazni
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 08:11 Megváltozik az autók ára a nagy kínai bejelentés után?
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 09:38 Váratlan influenszer-toplista: Bohár Dániel és Deák Dániel a csúcsposztolók a kormányváltás óta
- 06:54 Csak most jelentette be a kormány a norvég pénzeket, ám a civilek már hónapok óta pályázhatnak
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 06:51 Trump komoly gesztust tett Putyinnak: felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot
- 08:21 Bóka János: Magyar Péter forgatási tervéhez igazodott a hatóság
- 03:36 Nyáron majdnem eladták Willi Orbánt, mostanra már a szerződéshosszabbítása van terítéken
- 10:04 Vitézy: Alsó korhatárhoz kötnénk az elektromos rollerek használatát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
