[FN] Bővítési kérdéseket inkább kerülő találkozóra gyűlnek ma az andalúz fővárosba az EU állam- és kormányfői. Félév-záró ülésük slágertémája az illegális bevándorlás és részben az EU-tanács majdani reformja lesz. A bővítés leginkább a tagjelöltek vezetőivel esedékes szombati közös ebéden fog hangsúlyosabban is előtérbe kerülni.
Általános sztrájk vezette be csütörtökön a sevillai EU-csúcsot, az újságírók és a delegációk jó részét már szerdai érkezésre kényszerítve - számol be az előzményekről a Világgazdaság tudósítója. A várhatóan elsősorban bel- és igazságügyi kérdésekre összpontosító találkozóhoz stílusos hátteret ad a biztonságra felügyelő mintegy 9000 rendőr, többszörös kordont építve a város szélén található kongresszusi központ körül, és nem kevés alapot adva azon sajtójelentéseknek, amelyek szerint ha az még kérdéses is, hogy épül-e "EU-erőd", ám a "Sevilla-erőd" már létrejött. A bővítési kérdést azt követően lehetett végül háttérbe szorítani, hogy a külügyminiszterek hétfőn megállapodtak a közvetlen agrártámogatásokkal kapcsolatos kompromisszumos álláspontjukban. Emlékezetes, hogy a néhány bekezdésből álló papír voltaképpen a "tárgyalások későbbi szakaszába" utalja a közvetlen kifizetések majdani kezelésének az eldöntését, és igazából az ügyben sem foglalt egyértelműen állást, hogy mennyire tekinthető bármilyen formájú kiterjesztése az újonnan csatlakozó országokra legitimnek.
Ajánlott videó
- 18:54 „Az elmúlt 13 évben nem emlékszem ilyen sikeres szereplésre” – négy érmet szereztek a magyar szumósok a vébén
- 18:25 A félperiféria új játékosgyára: mit tanulhat Magyarország a görög futballtól?
- 18:19 Hatos lottó: itt vannak az október 18-ai nyerőszámok
- 18:02 Meghalt Bíró Yvette
- 17:47 Veszélyben a magyar pásztorok: ezt kérik megmaradásuk érdekében
- 17:28 Fát ültetne az utcafrontra? Ezt jobb előre tudni
- 16:59 Álomkezdés a Premier League-ben: már a 7. percben jött egy félpályás gól
- 16:58 „Intimitásról már a ChatGPT-t kérdezik, nem a szüleiket” – mit gondol a szexről a Z generáció?
- 16:57 Havasi Bertalan szerint Magyar Péternek feljelentést kellett volna tennie, ha valóban fegyveres lázadásról szerzett tudomást
- 16:44 Ezért lőtt le az ÁVH egy embert a repülőn ’56-ban
- 16:26 DPK: Nem kértük fel előadóként Ferencz Orsolyát
- 16:01 Egy hét múlva már délután 5-kor sötét lesz
- 15:59 Aláírásokat gyűjt a KDNP a gendertörvény ellen
- 15:47 A kapunak háttal állva, akrobatikus mozdulattal lőtték az év egyik legszebb gólját
- 15:29 A magyar kormány háttérből irányította a Rongyos Gárda felkelését
- 11:56 Már a második menetben véget ért a bokszmeccs, amire fél éve vártak a britek
- 15:01 Kastéllyal együtt eladó egy spanyol sziget
- 12:24 Két halottja van a vasárnapi soproni lakástűznek
- 11:36 Magyar Péter: A franciaországi rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát
- 13:09 Egy év után végelszámolás alá került Sarka Kata férjének cége
- 08:18 Nagyrészt megsemmisült a limoges-i városháza, miután maszkos tüntetők felgyújtották
- 08:02 Egy éve ilyenkor: néhányat kortyolt a sörnek hitt italból, belehalt
- 16:57 Havasi Bertalan szerint Magyar Péternek feljelentést kellett volna tennie, ha valóban fegyveres lázadásról szerzett tudomást
- 08:00 Miért lett rekordnépszerűtlen Trump a ciklus felére?
- 15:29 A magyar kormány háttérből irányította a Rongyos Gárda felkelését
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
