Belföld

Tízmilliárdos fürdőberuházás Egerszalókon

[FN, MTI-Eco] Tízmilliárd forintos beruházás keretében az egerszalóki hőforrásra épülő gyógyszállót, gyógyfürdőt és üdülőfalut létesít a projekt megvalósítására létrehozott Szalók Holding Kft.. A fejlesztésről sajtótájékoztatón számolt be Czigány Gábor atársaság ügyvezető igazgatója, Nagy Imre Eger, illetve Tőgyi Gábor Egerszalók polgármestere. Cigány Gábor elmondta: a pályázati kiírásnak megfelelően - a tervek szerint - legkésőbb 2005 nyarára átadásra kerül egy 200 szobás, 460 ágyas, négycsillagos gyógyszálló és egy 1200 négyzetméter vízfelületű gyógyfürdő, a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A pályázati feltételeken túl megvalósítanak még egy látványfürdőt, egy mesterséges tavat, sportpályákat, illetve tervezik egy üdülő falu kiépítését is a 17,5 hektár területen. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a Szalók Holding Kft. - amelynek 70 százalékát az Amerikában bejegyzett H H Global Capital Partners Co. elnevezésű társaság, 20 százalékát a budapesti Plaza 213 Kft. és 10 százalékát az egri FCI Hungary Kft. birtokolja - csupán az ingatlanfejlesztést végzi. Az üzemeltetéséről már tárgyalásokat folytatnak nemzetközi szállodaláncokkal. A program 400-500 munkahelyet teremt a térségben. A hőforrást - amelynek 400 méter mélységből feltörő 70 fokos vize elsősorban reumatikus és gyomorpanaszok kezelésére, illetve rehabilitációra alkalmas - 1961-ben fedezték fel olaj után kutató geológusok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik