Csütörtökön találkozik egymással a Sándor-palotával kapcsolatos egyeztetések céljából Glatz Ferenc volt akadémiai elnök, Ráday Mihály fővárosi képviselő és Katona Tamás I. kerületi expolgármester, akiket Medgyessy Péter kormányfő kért fel arra, hogy dolgozzanak ki egy javaslatot az épület hasznosítására - értesült lapunk. A széles körű érdeklődés mellett - a hét végén több mint ötezren tekintették meg az épületet - szombaton a nyilvánosság előtt is megnyitott palota rekonstrukciója néhány héttel ezelőtt fejeződött be, ugyanakkor a kormányváltás miatt egyelőre kérdéses, hogy az épület végül milyen funkciót tölthet be.
[Világgazdaság] Ajánlott videó
- 05:30 Kvíz: mennyire emlékszel az ikonikus magyar kibeszélő műsorokra?
- 04:44 Arccal csapódott a befékező kísérőautónak a bringás a Touron
- 03:33 Tizenegy éves sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját
- 22:21 Szappanos nagy hibája után pont nélkül maradt az Újpest a bajnoki nyitányon
- 21:57 Megszólalt Divinyi Zsombor: nem tölti be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztját és jogi lépéseket tesz Hadházyval szemben
- 21:34 Tarr: 2,5 milliárdnál járhat a visszautalt NKA-támogatások összege
- 21:21 Majka Bohár Dánielnek: Szopjatok le mind
- 21:19 Klopp a német újságíróknak: Ha rászálltok a családomra, távozom
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.07.24.
- 21:03 Inkább szétkalapálják a saját arcukat, csak ne legyenek magányosak
- 20:22 Leclerc kutyájától az összetört Alpine-ig – ilyen volt a pénteki nap a Hungaroringen
- 20:19 Donald Trump vizsgálattal és vámokkal fenyegetőzik az EU-val szemben
- 19:33 Bűnösnek vallotta magát a georgiai fiatal, aki 14 évesen négy embert ölt meg egy iskolai lövöldözésben
- 19:18 Drónokat teszteltek Kijevben, Oroszország csapást mért
- 05:00 15 év után nyithat újra egy magyar kilátó
- 12:55 Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
- 16:10 Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt
- 14:52 „Tavaly kizártak, és ezt a magam módján meg akartam bosszulni” – a magyar úszó úgy lehagyta a mezőnyt, hogy célba éréskor az üldözőket is alig lehetett látni
- 16:18 „Megöllek, így jár mindenki” – közölte a testvére fejét kaszával szétverő férfi
- 12:17 Kapitány István kirúgta a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját
- 16:42 Országgyűlés Hivatala: Nem kötöttek megállapodást Divinyi Zsomborral és nem is nevezték ki
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
