A nemzetközi feltételek kedvezőek ahhoz, hogy a külpolitika a Medgyessy- kormány egyik sikerágazata legyen - jelentette ki lapunknak Kovács László külügyminiszter. A magyar diplomácia új irányítója a szocialista-szabad demokrata koalíció alapvető külpolitikai feladatát az uniós csatlakozási tárgyalások sikeres lezárásában látja. Véleménye szerint e megbeszéléseken a legnehezebb kérdések valójában csak most kerülnek majd terítékre. Az új kormány nem kíván újranyitni már lezárt EU-tárgyalási fejezeteket, de kísérletet tesz a magyar pozíciók javítására, és korrekciók elérésére olyan kérdésekben, ahol Kovács megítélése szerint az Orbán-kormány felesleges engedményeket tett, így például a mezőgazdasági támogatások esetében.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 12:55 Egyre több szíriai menekültstátuszát vonják vissza Németországban
- 12:46 Felrobbantották a Dunában talált második világháborús hajóaknát, mutatjuk mekkora lyukat hagyott maga után
- 12:23 „Szívesen szolgálnám ezt a klubot tovább” – Kubatov Gábor indul a Fradi elnöki posztjáért
- 12:04 Hormuzi hinta, elefántvizsgálat és teljes napfogyatkozás a hét képein
- 11:53 „Ki ez a fiú?” – 16 éves magyar úszó állította be az országos csúcsot az Eb-n
- 11:25 Kétezer éves híd bukkant elő a kiszáradó római folyóból
- 11:11 Fantasztikus futás az Eb-n: Vindics-Tóth Lili Anna ezüstérmet nyert a maratonon
- 10:54 Ott fekszik az ágyban egy sápadt gyerek, aki első ránézésére megijeszt, aztán fél év múlva együtt szaladunk a Balatonba
- 10:38 Bosznia-Hercegovinából hazafelé tartó lengyel zarándokok haltak meg az éjszakai buszbalesetben
- 10:29 Fotókon a Japánt elárasztó, évtizedek óta nem látott mennyiségű eső
- 10:16 Djokovic rosszul lett és hányt meccs közben, szettelőnyből esett ki
- 09:51 Csörlőkkel dolgoztak a tűzoltók – videó az éjszakai mentésről
- 09:36 Közhang néven indít társadalmi egyeztetési platformot Radnai Márk
- 09:28 Sárlavina zúdult egy spanyol falura
- 10:04 Elment az áram? Ezt kell azonnal tenni, hogy ne legyen nagyobb baj
- 09:11 Orbán Anita az M3-as autópályán történt buszbalesetről: További 10 sérült állapota kritikus
- 06:12 Időjárás: csúcsra ér a hőség a hidegfront előtt
- 03:33 Kós Hubert elismerte, az olimpiai és vb-programja Milák Kristófon múlik
- 06:29 Mágia: négy M-es magyar település választ ma
- 07:38 Riasztást küldött ki az Apple: 110 ország felhasználói lehetnek veszélyben
- 10:29 Fotókon a Japánt elárasztó, évtizedek óta nem látott mennyiségű eső
- 08:38 Ezek voltak a legsúlyosabb magyar buszos tragédiák az elmúlt években
- 06:42 Katasztrófahelyzet Indianában: képeken az évtized egyik legsúlyosabb árvize
- 10:54 Ott fekszik az ágyban egy sápadt gyerek, aki első ránézésére megijeszt, aztán fél év múlva együtt szaladunk a Balatonba
- 08:41 30 centi eső egyetlen nap alatt – többen elmerült autóban fulladtak meg Japánban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
