[FN, eKormányzat] Állami beavatkozással tenné lehetővé a kedvezményes internetezést Rogán Antal, az Országgyűlés informatikai bizottságának elnöke, aki erről napokon belül törvénymódosító javaslatot terjeszt a parlament elé. A fideszes politikus ezt szombaton délelőtt ismertette újságírók előtt, a Matáv székházánál, ahová a megfizethető internet-hozzáférés érdekében a Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága délutánra szervezett demonstrációt. Rogán Antal elmondta: a törvény úgy garantálná az olcsó internetezési lehetőséget, hogy a szolgáltatók számára egy alacsony fogyasztói árat szabna meg, az állam pedig fedezné az önköltség és a fogyasztói ár közötti különbséget. Hozzátette, hogy az állami beavatkozás ezen a téren más országokban is bevált módszer.
[Kormányzati Portál]
Ajánlott videó
- 11:25 Kétezer éves híd bukkant elő a kiszáradó római folyóból
- 11:11 Fantasztikus futás az Eb-n: Vindics-Tóth Lili Anna ezüstérmet nyert a maratonon
- 10:54 Ott fekszik az ágyban egy sápadt gyerek, aki első ránézésére megijeszt, aztán fél év múlva együtt szaladunk a Balatonba
- 10:38 Bosznia-Hercegovinából hazafelé tartó lengyel zarándokok haltak meg az éjszakai buszbalesetben
- 10:29 Fotókon a Japánt elárasztó, évtizedek óta nem látott mennyiségű eső
- 10:16 Djokovic rosszul lett és hányt meccs közben, szettelőnyből esett ki
- 10:04 Elment az áram? Ezt kell azonnal tenni, hogy ne legyen nagyobb baj
- 09:51 Csörlőkkel dolgoztak a tűzoltók – videó az éjszakai mentésről
- 09:36 Közhang néven indít társadalmi egyeztetési platformot Radnai Márk
- 09:28 Sárlavina zúdult egy spanyol falura
- 09:11 Orbán Anita az M3-as autópályán történt buszbalesetről: További 10 sérült állapota kritikus
- 09:02 Caligula a nemi kicsapongásait a legnyilvánosabb módon tombolta ki
- 09:01 Feltehetően elaludt a buszsofőr, aki 12 ember halálát okozta az M3-as autópályán
- 08:41 30 centi eső egyetlen nap alatt – többen elmerült autóban fulladtak meg Japánban
- 08:38 Ezek voltak a legsúlyosabb magyar buszos tragédiák az elmúlt években
- 09:51 Csörlőkkel dolgoztak a tűzoltók – videó az éjszakai mentésről
- 06:12 Időjárás: csúcsra ér a hőség a hidegfront előtt
- 03:33 Kós Hubert elismerte, az olimpiai és vb-programja Milák Kristófon múlik
- 06:29 Mágia: négy M-es magyar település választ ma
- 20:26 Vitézy Dávid visszavágott Mészáros és Szíjj cégének „magyarázkodására"
- 07:38 Riasztást küldött ki az Apple: 110 ország felhasználói lehetnek veszélyben
- 06:42 Katasztrófahelyzet Indianában: képeken az évtized egyik legsúlyosabb árvize
- 21:56 Gerendai: A Szigetnek előre kell menekülnie, a számok nem a tervek szerint alakultak
- 08:38 Ezek voltak a legsúlyosabb magyar buszos tragédiák az elmúlt években
- 08:41 30 centi eső egyetlen nap alatt – többen elmerült autóban fulladtak meg Japánban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
