[FN] Győzött a jobboldal a tegnapi hollandiai választásokon: az ellenzéki kereszténydemokraták kapták a legtöbb szavazatot. A második helyen a lelőtt Pim Fortuyn Listája végzett. Valószínűleg ez a két párt alakít majd koalíciót a konzervatív liberálisokkal együtt. A tizenkét és fél millió szavazásra jogosult holland legalább négyötöde megjelent az urnáknál, hogy megválassza a százötven tagú képviselőházat. Az egyfordulós választási rendszerben kizárólag pártlistára voksolnak, a mandátumokat a szavazatok arányában osztják el. Hollandiában még soha nem szerzett egy párt abszolút többséget; most is arra számítanak, hogy hetekig-hónapokig tartó koalíciós alkudozás következik. Annál is inkább, mert a radikális, populista Pim Fortuyn Listája "a semmiből" néhány hónap alatt lépett elő esélyessé. A múlt héten agyonlőtt politikus tovább vezeti a róla elnevezett listát, amely sok tiltakozó, illetve együttérző szavazatot kapott. Az LPF ügyvédei tegnap pert indítottak három vezető politikus és több újságíró ellen azért, mert állításuk szerint Fortuyn lefasisztázása keltett gyilkossághoz vezető hisztériát. A megvádoltak szerint viszont éppen Fortuyn keltett hisztériát. Az újságíró-kamara a szólásszabadság elleni támadásnak nevezte a feljelentést. Részletek a Népszabadságban Ajánlott videó
- 05:00 Íme az augusztus 20-i tűzijátékok országos listája
- 03:33 Jackl Vivien az óriási egyéni csúcs után: Messziről jöttem vissza
- 22:11 Rg-thriller a gigakupola alatt: német címvédés a sportágtörténet egyik legjobb döntőjében
- 21:57 Az egyik elsüllyesztésre váró bárkáról jelentkezett be Magyar, és a projekt szűk keresztmetszetéről is beszélt
- 21:42 Egymást érték a tüzek pénteken az egész országban
- 21:25 Nagy átalakítás kezdődött a turizmusban, több kulcspozícióban is csere történt
- 21:06 Nem szuperhősöket kaptunk tőle, hanem örök barátokat – 100 éve született a kis gall, akinek a másik kis gallt köszönhetjük
- 20:37 Óriási egyéni csúcs: Jackl Vivien közel kilenc másodpercet javított eddigi legjobbján
- 20:35 A lehúzott ablakon át menekült ki, miután autójával a csatornába hajtott
- 20:25 „Voltak, akik úgy menekültek, hogy ölben vitték a gyereküket” – egy magyar szemtanú videóval számolt be a 24.hu-nak a horvátországi tűzvészről
- 20:02 A nap legfontosabb hírei – 2026. augusztus 14.
- 19:52 97. perces dráma az NB I-ben, a Vasas nyerte az újoncok rangadóját
- 19:24 Meghalt egy 19 éves bringás, amikor egy jármű hajtott a versenyzők közé
- 19:13 Letartóztatták a 43 eltűnt mexikói diák ügyének egyik kulcsszereplőjét, a volt kormányzót
- 19:05 Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót
- 14:26 Benzinnel lelocsolták és felgyújtották a több mint 400 éves Basafát Nagykőrösön
- 15:14 Netanjahu: Nagy-Britannia az első atomfegyverrel rendelkező iszlám köztársaság
- 15:57 Magyar Péter Pakson: Orbán végképp kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közül
- 14:49 Kósa Lajost újra feljelentették: a friss másodfokú ítélet után is folytatódik a csengeri örökösnő ügye
- 21:57 Az egyik elsüllyesztésre váró bárkáról jelentkezett be Magyar, és a projekt szűk keresztmetszetéről is beszélt
- 13:20 Elfogatóparancsot adtak ki Novák János ellen
- 17:55 Magyar Péternek természetes közege a válságkezelés, de hova tűnt Orbán Viktor?
- 19:13 Letartóztatták a 43 eltűnt mexikói diák ügyének egyik kulcsszereplőjét, a volt kormányzót
- 13:47 Gajdos Bókának: Fejezze be ezt bohóckodást!
- 20:37 Óriási egyéni csúcs: Jackl Vivien közel kilenc másodpercet javított eddigi legjobbján
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
