Belföld

Tőzsdehét – kiváró árak fóruma

Kellemes tőzsdehetet tudhatnak maguk mögött a nyugati befektetők, ám idehaza sem volt ok a szomorkodásra. A választásokat követően egyelőre a kivárás az úr a BÉT-en.

A rendkívül szoros választási eredmény miatt bizonytalanságot okozhat, hogy több szavazókörzetben újraszámolást tartanak: ha érdemben nem is, de még változhat az eredmény. A tőzsde mindenesetre ötvenpontos emelkedéssel nyitott hétfőn, majd a BUX átbillent a negatív tartományba, és pénteki szintjére kúszott vissza. A forgalom kivárást jelez, másfél óra alatt nem érte el a két és félmilliárd forintot. A forint árfolyamára nem gyakoroltak különösebb hatást az események, a sávban továbbra is a 12,5 százalékos értéken áll.

Általában ugyan további emelkedésre számítanak az elemzők, de néhány napig mindenképpen a bizonytalanság fogja meghatározni a tőzsdeindex alakulását. Az elmúlt két hét szárnyalása után bármikor úrrá lehet a befektetőkön a profitrealizálás ötlete.

Pénz- és állampapírpiacJelentős érdeklődés kísérte a múlt héten megrendezett aukciókat. Hétfőn tízmilliárd forint értékű MNB kötvényt bocsátottak ki, háromszoros túljegyzés mellett. Az aukciós átlaghozam 14 bázisponttal, 8,35 százalékra csökkent. Kedden az eredetileg meghirdetett értékben, huszonötmilliárd forintért három hónapos diszkont kincstárjegyet bocsátotta ki az ÁKK, változatlan, 8,37 százalékos átlaghozam mellett. Két államkötvény-aukcióra is sor került az elmúlt napokban. A három- és ötéves papírokból harminc-harminc milliárdnyit kínáltak fel, ám a kiugró, százmilliárdos jegyzési szándék nyomán az ÁKK tíz-tízmilliárd forinttal emelte a kibocsátott mennyiséget. A hároméves kötvény átlaghozama tíz bázisponttal, 7,9 százalékra emelkedett, az ötéves papíré két ponttal, 7,4 százalékra csökkent az előző aukciókon kialakultakhoz képest.

Kivétel nélkül csökkentek a másodpiaci hozamok.

A DWIX index értéke változatlan szinten maradt (8,37 százalék).

Több mint másfél százalékos erősödéssel közel két éves csúcsra emelkedett a forint a dollárral szemben (270,66), a sávban változatlan szinten 12,5 százalékon zárt.

Ismét csúcson a BUX

A múlt héten élénk forgalom mellett másfél százalékkal emelkedett a héten a BUX. Az összvolumen csütörtökön meghaladta a nyolc-, pénteken pedig megközelítette a tízmilliárd forintot. Hétfőn és kedden még az előző heti szárnyalás korrekciója zajlott a tőzsdén, ám a hét végén megismétlődött az első forduló előtti felfutás, így a BUX 8800 pont fölé, azaz tizennyolc hónapos csúcsra jutott.

A hét nyertese ismét az Antenna Hungária volt, a privatizációra spekulálók tizenhat százalékkal hajtották feljebb a papír árfolyamát. Alapvetően a másodvonalból csipegettek a befektetők: erős javulást hozott hét a Zalakerámiának, a Danubiusnak és a Démásznak. Jóval visszafogottabbnak mutatkozott a piac a blue chipek irányában, a Richter és a Mol ugyan három százalékkal javult, az OTP Bank árfolyamán viszont már látszott a kifulladás: a bankpapír kurzusa gyengült.

A fundamentumok ugyan másodlagosnak minősülnek itthon mostanában, de ezen a szerdán figyelhetünk a márciusi inflációs rátára, valamint a februári kiskereskedelmi forgalom adatára. Ugyanekkor az éves rendes közgyűlések tömkelege is érdemes a befektetői figyelemre.

Jó eredmények, javuló mutatók

Az Egyesült Államokban eredményközlési lázban égtek a piacok. Nagy átlagban várakozások feletti vállalati jelentések jelentek meg, így nyitott volt az út az indexek előtt. A Dow Jones tagjai közül a Coca-Cola, a McDonald’s, a General Motors és az International Paper Co. is várakozáson felüli profitról számolt be.

Negatív meglepetéssel jelentkezett a Microsoft. A szoftveróriás árbevétele és eredménye is a becslések alatt maradt, ráadásul a társaság profit warningot is közölt. Mindez nem akadályozta meg az elemzőket abban, hogy felfelé módosítsák a részvény ajánlását.

Erősítette az optimizmust a konszenzus feletti javulást mutató márciusi ipari termelési adat, valamint a vártnál alacsonyabb inflációs ráta is. A Nasdaq így közel két és fél százalékot emelkedett, míg a Dow Jones moderáltabb javulást produkált.

Gyorsan múló ijedtség

Csütörtökön este egy időre megfagyott a levegő, amikor Milánóban a Pirelli-toronynak ütközött egy repülőgép. A tőzsdeindexek – biztos, ami biztos – eséssel reagáltak, ám később kiderült, hogy egy motorhibás kisgép csapódott az épületbe, terrorakcióra semmi jel nem utalt.

A Távol-Keleten és Európában szárnyaltak a részvényárak. Tokióban és Hongkongban öt, Londonban és Párizsban három, Frankfurtban két százalékkal emelkedett a tőzsdeindex.

A hétvégén Franciaországban elnökválasztást rendeztek. Az első forduló nagy meglepetést hozott: a szocialista Jospin csak a harmadik helyre futott be, a jelenlegi elnök Chirac és a szélsőjobboldali Le Pen mögött.

Az Egyesült Államokban újabb eseménydús hétre készülhetnek. Hétfőn a Nortel Networks és a Lucent Technologies közli eredményét, szerdán pedig a JDS Uniphase mozgathatja a tengerentúli piacokat. Hét közepén a FED Bézs Könyve is napvilágot lát, ám a legnagyobb várakozás a pénteken megjelenő első negyedéves amerikai GDP adatot övezi majd. Az USA gazdasági növekedését az elemzők éves szinten öt százalékra taksálták, ilyen arányú növekedésre 2000. második negyedévében volt példa utoljára.

Térségünkben vegyesen mozogtak a piacok. Varsóban egy százalékot esett, Prágában minimális erősödést mutatott a helyi tőzsdeindex, míg Moszkvában elsősorban a hat százalékkal megugró olajárnak köszönhetően közel nyolc százalékos szárnyalást hozott a hét.

Tõzsdeindexek
Index
Pénteki záróár
Változás egy hét alatt, %
Változás az év eleje óta,
%
BUX
8861,7
1,69 %
24,27 %
Varsó WIG
14890,6
-1,06 %
6,96 %
Prága PX50
443,1
0,66 %
12,29 %
Frankfurt DAX
5284,6
1,83 %
2,41 %
Párizs CAC
4606,4
3,09 %
-0,39 %
London FTSE
5343,6
3,54 %
2,42 %
Nikkei 225
11512,0
5,01 %
9,19 %
Hang Seng
11252,2
5,06 %
-1,27 %
Dow Jones IA
10257,1
0,65 %
2,35 %
Moszkva RTS
386,7
7,75 %
48,71 %
Mexikó BOLSA
7509,2
1,60 %
17,84 %
Rio Bovespa
13478,3
-1,98 %
-0,73 %
Nasdaq
1796,8
2,31 %
-7,87 %

Ajánlott videó

Olvasói sztorik