Belföld

A baloldal az esélyes a kormányalakításra

Orbán Viktor gratulált a győztesnek, elismerve, hogy bár megnyerték a második fordulót, de az nem volt elég a győzelemhez. Minden valószínűség szerint Medgyessy Pétert kéri fel Mádl Ferenc köztársasági elnök a kormányalakításra. Dávid Ibolya nem mutat hajlandóságot arra, hogy a Fidesszel közös frakcióban legyen az MDF az új parlamentben.

A baloldalnak tízzel több mandátum jutott

Ha nem válik a Fidesz-MDF közös lista, akkor elvileg második mögöttük az MSZP 178 honatyával, ami 46,11 százalékot jelent, és az SZDSZ húsz képviselővel a harmadik – ez 5,18 százalékos részarány. Mindez azt jelenti, hogy a valószínűnek tűnő MSZP-SZDSZ koalíció abszolút többségben van, minthogy tízzel több a mandátuma a szocialista pártnak és a szabad demokratáknak.

Mi következik ezután?A választások második fordulóját követő egy hónapon belül a köztársasági elnöknek össze kell hívnia az Országgyűlés alakuló ülését, melyet a tisztségviselők megválasztásáig a korelnök vezet. Titkos szavazással megválasztják az Országgyűlés elnökét, alelnökeit és a jegyzőket. Ekkor szűnik meg a jelenlegi kormány megbízatása, és ettől a naptól kezdve 30 napja van a köztársasági elnöknek, hogy javaslatot tegyen az új miniszterelnök személyére. A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja meg többségi szavazással. A kormány többi tagját a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Amennyiben a kormányfő által megbízott párt 40 napon belül nem tudja megalakítani a kormányt, az államfő két dolgot tehet: vagy egy másik pártnak ad megbízatást, vagy új választásokat ír ki.

Ami az egyéni képviselőket illeti, a Fidesz 95 mandátumot szerzett, a szocialisták 78-at, a szabad demokraták hármat. Területi listákon 67 fideszes, 69 szocialista és 4 SZDSZ-es jutott a Parlamentbe. A kompenzációs, pontosabban országos listával a szocialisták jártak a legjobban: ők így 31 jelöltjüket küldhetik az Országgyűlésbe, a Fidesz 26, az SZDSZ pedig 13 helyet szerzett ily módon.

Szoros eredmények néhány vidéki körzetben

Volt néhány olyan választókerület, ahol igen szoros lett a második forduló eredménye. A legkisebb különbséggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a szerencsi körzetben nyert, pontosabban áll nyerésre jelölt: Szabó György (MSZP) csak öttel kapott több voksot kormánypárti ellenfelénél. Itt, és például Veszprém megyében, Várpalotán újra kell számlálni a szavazatokat, hiszen 1 százaléknál kisebb a különbség az indulók között. (Várpalotán 14 szavazat választja el az első helyen álló Fidesz-MDF-jelöltet szocialista ellenlábasától.)

Ugyancsak szoros a befutó Budaörsön, két országosan ismert politikus, a szocialista Keller László és a fideszes Selmeczi Gabriella között. Keller jelenleg 254 szavazattal áll Selmeczi előtt.

A második forduló és a vidék a Fideszé, Budapest a szocialistáké

A választások legnagyobb tanulsága: amit a Fidesz-MDF elvesztett Budapesten, azt nem ellensúlyozták a vidéki szavazók. Hiába választottak például Bács-Kiskunban és Hajdú-Bihar megyében kizárólag konzervatív képviselőket a Parlamentbe, a jobboldal Budapesten harminckettőből mindössze négy választókerületben győzedelemeskedett. A Fidesz-MDF Budapesten csak az I., a II. és a XII. kerületben, illetve a XI. kerület egy részében volt képes megszerezni a parlamenti mandátumot.

Jóllehet Hevesben és Komárom-Esztergomban az MSZP söpörte be az összes mandátumot, sőt Borsodban, illetve Szolnokban is inkább a szocialisták felé billent a mérleg, a megyék többségében a Fidesz szerepelt jobban (akárcsak az első forduló területi listás voksolásakor).

A Fidesz-MDF – az említett, teljesen “meghódított” Bács-Kiskunon és Hajdú-Biharon kívül – csak egyetlen mandátumot engedélyezett a szocialista-szabad demokrata duónak Somogyban, Győr-Moson-Sopronban, Zalában, Veszprémben, Vasban és Tolnában. A Nyugat-Dunántúl tehát a második fordulóban egyértelműen a jobboldalt támogatta.

MSZP – hát ezt megnyertük

A baloldal az esélyes a kormányalakításra 1A szocialista párt székházában, a Köztársaság téren visszafogott izgalom jellemezte az egybegyűlt tömeget, nem merték a közvéleménykutatók adatai alapján túlzottan elbízni magukat. Mivel nagyon szorosnak bizonyult a második forduló, csak az adatok 100 százalékos összesítése után nyilatkoztak a párt képviselői.

Medgyessy Péter így kommentálta a győzelem hírét: “Két jó hírünk van, az egyik, hogy a kormányváltó pártok tíz mandátummal többet szereztek, mint a Fidesz-MDF. A másik jó hír, hogy az MDF külön frakciót alkot, amit már be is jelentett. Így a mandátumversenyt a szocialisták nyerték, az övék lesz a legnagyobb frakció a Parlamentben.”

Medgyessy nem kétszer öt-, hanem tízmillió magyar miniszterelnöke akar lenni, és minél hamarabb megkezdené a munkát, amivel biztos, békés életet tudnak teremteni a lakosoknak. A tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy valószínűleg kevesebb miniszteri tárca lesz, néhányat megszűntetnek, de születnek újak is.

Medgyessy biztosra veszi, hogy a tények alapján Mádl Ferenc az MSZP-t kéri fel kormányalakításra. Kétséget sem hagyott afelől, hogy a jövőt az SZDSZ-szel képzelik el, és hétfőtől megkezdik a tárgyalásokat a koalíciós együttműködésről.

Medgyessy Péter életrajza >>

Fidesz – sokan voltunk, mégsem elegen

A baloldal az esélyes a kormányalakításra 2Óriási tömeg gyűlt össze a Millenáris Parkban, több miniszter a tömegbe vegyülve figyelte a kivetítővásznon az eredményeket. Az adatok összesítése után még egyeztettek a Fidesz vezetői, az eredmények értékelését végül Dávid Ibolya, az MDF elnöke kezdte el.

Érezhetően elkeseredetten azzal kezdte mondanivalóját, hogy “a dolgok mostani állása szerint vesztesnek lenni nem jó”. “A választás véget ért, most az a dolgunk, hogy valamennyi politikai erővel összefogva, csillapítsuk a győzelmi mámor ilyenkor szokásos kilengéseit” – mondta befejezésül. Dávid Ibolya beszéde >>

A baloldal az esélyes a kormányalakításra 3Dávidot Pokorni Zoltán követte: a Fidesz pártelnöke nem ismerte el a választás elvesztését. Beszédében inkább azt hangsúlyozta, hogy a második fordulót a Fidesz nyerte, és sejtette, hogy részükről még nincs lezárva a “játszma”. A kampánycsendsértések és választási visszaélések miatt feltehetően szavazat-újraszámlálást fognak kezdeményezni több helyen. Nagy kérdés, hogy az országgyűlés alakuló ülésén a Fidesz és az MDF választási szövetségként vagy egy újonnan alakult egységes pártként fog-e megjelenni. A köztársasági elnök – a korábbi választásokon – a legtöbb mandátumot elért pártot kérte fel kormányalakításra, és ha a két párt egyként jelenik meg, akkor elképzelhető, hogy őket bízza meg Mádl Ferenc. Pokorni beszéde >>

Orbán Viktor Pokornival ellentétben nem hitegetett, elismerte a vereséget, gratulált Medgyessy Péternek, és azt mondta, hogy bár csatát vesztettek a cél változatlan: a polgári Magyarország megteremtése. Orbán teljes beszéde >>

A Fidesz szimpatizánsai a beszédek után várakozó álláspontra helyezkedtek: a Millenáris Parkban maradva daloltak és hangos óvációval fogadtak olyan bekiabálásokat, mint például Usztics Mátyásét, miszerint Mádl Orbánt fogja felkérni kormányalakításra.

A baloldal az esélyes a kormányalakításra 4SZDSZ – a mérleg nyelve

Az SZDSZ Gizella úti székházába nehézkesen juthattak be a szimpatizánsok, nagy részük az utcán rekedt. Kuncze Gábor az eredmények ismeretében többször is hangsúlyozta, hogy a liberális párt a mérleg nyelve – akárcsak a Torgyán-vezette Független Kisgazdapárt 1998-ban -, nélküle kormányt alakítani nem lehet. Nem hagyott azonban kétséget afelől, hogy a Fidesszel semmiféle együttműködést nem tud elképzelni. Ugyanakkor szerinte a magas részvételi arány miatt az alakuló kormány minden tekintetben legitim lesz, működését négy évig nem kérdőjelezheti meg senki. Kuncze nyilatkozata >>

A közvéleménykutatók megint mellé lőttek

A Medián pénteken készült felmérése alapján azt jósolta, hogy az MSZP 184, a Fidesz 182, az SZDSZ pedig 20 képviselői mandátumot szerez. (Ez utóbbi bejött.)

A Tárki két telefonos, országos felmérést készített az elmúlt napokban, és egy személyes megkeresésen alapuló vizsgálatot végzett. Ezek alapján két alternatív forgatókönyvet is felállítottak: a legvalószínűbb változat szerint az MSZP 184, Fidesz-MDF 181, az SZDSZ pedig 21 mandátumot szerzett. A Fidesz-MDF számára legkedvezőbb változat szerint a Fidesz-MDF 192, az MSZP 174, az SZDSZ meg 22 képviselőt tudhat majd magáénak. A valóság a két változat között rejlett.

Választási részvétel

Rekordszámú választó ment el vasárnap szavazni. A két héttel ezelőtti 70,53 százalékos részvételt is túlszárnyalva a második körben a választásra jogosultak 73,47 százaléka. A legtöbben Vas megyébe (86,75 százalék) járultak az urnákhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik