Belföld

A Hitachi ellenőrzése alá kerül a székesfehérvári IBM?

Bizonytalan a székesfehérvári merevlemez-meghajtókat előállító IBM-üzem sorsa , minthogy a társaság bejelentette: a Hitachival együtt létrehozandó közös vállalatba viszi be tárolóeszköz-gyártó kapacitásait, illetve azok egy részét.

A legnagyobbak közöttA székesfehérvári IBM Storage Products Kft. árbevételét tekintve a negyedik legnagyobb magyar vállalat, a Mol, az Audi Hungária és a Philips Magyarország után. A kft. 632 milliárd forint árbevételt ért el 2000-ben, és 2300 embert foglalkoztatott a Figyelő Top 200-as összesítése szerint.

Az amerikai IBM és a japán Hitachi közös vállalatban egyesíti merevlemez-gyártását – jelentette be a két cég. A The Wall Street Journal (WSJ) szerint az ügylet értéke egymilliárd dollár, ezt a japán társaság fizetné az IBM-nek, az amerikai vállalat azonban nem erősítette meg ezt az értesülést. A vételár fejében – a storage.ittoolbox.com internetes szakportál szerint – a Hitachi 70 százalékos irányítást szerezne a közös cégben.

Kétséges a magyar gyár sorsa

A Hitachi ellenőrzése alá kerül a székesfehérvári IBM? 1A közös vállalatot a két cég közleménye szerint továbbra is a kaliforniai San Joséból irányítanák, de a német Handelsblatt értesülése úgy szól, hogy az új céghez kerülnének át az IBM jelenlegi üzemei, így a székesfehérvári HDD-gyár (HDD: Hard Disk Driver, azaz merevlemez-meghajtó) és a szintén az IBM-divízióhoz tartozó amerikai, szingapúri és thaiföldi termelési bázisok is, amelyeknél összesen 17 ezer embert foglalkoztatnak.

A storage.ittoolbox.com szerint azonban az IBM és a Hitachi több termelési bázist választ majd ki, amelyeket egyesíteni kíván. Vagyis nem feltétlenül érinti az ügylet az összes jelenlegi IBM-leányvállalatot, még a tárolási divízión belül sem.

A Hitachi ellenőrzése alá kerül a székesfehérvári IBM? 2Arlene Wainstein, az IBM közép-európai PR-ügyekért felelős munkatársa közölte a FigyelőNettel: egyelőre nincs döntés arról, hogy mi történik a székesfehérvári gyárral. A tárgyalások még folynak, így elképzelhető, de egyáltalán nem biztos, hogy az új, Hitachi-többségű közös vállalat irányítása alá kerül a magyar HDD-üzem. Wainstein nem kívánt jóslásokba bocsátkozni arról, hogy mekkora az esélye a székesfehérvári üzem tulajdonoscseréjének, pontosabban a gyár vegyes vállalatba integrálásának.

Nem hagy fel az IBM a merevlemezgyártással

Mindezzel párhuzamosan az IBM kategorikusan cáfolta azt, hogy akár csak közép- vagy hosszú távon is kivonulást tervezne a merevlemez-üzletágból – teszi hozzá a Handelsblatt. Az IBM közleménye egyébként nem említ konkrét vételárat, az egymilliárd dolláros, Hitachi által fizetendő összeg csupán spekulációnak tekinthető, a végleges megállapodás ugyanis nem született meg.

Az IBM-nek az üzletágból való kivonulását határozottan cáfolja ugyan az amerikai cég, ám a WSJ szerint a mamutvállalat e divíziója jelenleg 3-4 milliárd dolláros forgalom mellett néhány negyedév óta csak veszteséget termel. A Hitachi elnöke, Etsuhiko Shoyama viszont azt reméli a közös vállalattól, hogy az erőforrások egyesítésével vezető helyre kerülhetnek a világpiac e szegmensében, ami a jelenlegi kiélezett versenyhelyzetben jelentősen javítaná mindkét cég, az IBM és a Hitachi helyzetét is.

Közös érdek, célok, tervek

A két érintett egyelőre nem kívánt részleteket elárulni arról, hogy a közös vállalatban milyen részarányban osztozik majd az IBM és a Hitachi, pontosabban változhat-e a jövőben jelenleg tervezett 70-30 százalékos tulajdonosi megoszlás. Ugyanakkor mindkét cég a nyereségesség növelésére törekszik, és ennek érdekében a jövőben a kutatás-fejlesztésben is együttműködnek, méghozzá egy több éves program keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik