Belföld

A Volkswagen 1 literes autója

A Volkswagen elnöke mutatta be a már megjelenése előtt legendássá vált 1 literes autót . A futurisztikus dízeljárgány első útja hamburgi rendezvényre vezetett. Fogyasztás: 0,89 liter száz kilométeren, átlagsebesség: 75 kilométer óránként.

A Volkswagen 1 literes autója 1A Volkswagen akár az autógyártás új irányait is kijelölheti 1 literes modelljével, amely szemtanúk szerint – legalábbis ami a külcsínt illeti – a filmből ismert Batmobilra hasonlít. A két személy utaztatására alkalmas gépkocsi, melyet a cég leköszönő elnöke próbált ki első alkalommal, jól teljesítette a társaság hamburgi közgyűlésére vezető utat. A világ eddigi legtakarékosabb gépének a hírek szerint 0,89 liter dízel üzemanyagra volt szüksége száz kilométernyi úton, pedig a tesztutat nem a legkedvezőbb időjárási körülmények között tették meg.

Az egymás mögött elhelyezett ülésekkel, valamint csukott állapotban üvegtetőként is szolgáló szárnyas ajtókkal ellátott személyautó hossza 3,65, szélessége és magassága pedig alig több mint egy méter. Ezekből az adatokból nyilvánvalóan nem a tágas és kényelmes belső ugrik be az olvasónak, a cég elnöke az autóból való körülményes kiszállást követően azonban rögtön cáfolt: “Rendkívül kényelmes” – mondta.

Súlycsökkentéssel a fogyasztás ellen

A Volkswagen 1 literes autója 2Az alig egyliteres fogyasztást a cég konstruktőreinek úgy sikerült elérniük, hogy a kocsi súlyát a minimálisra csökkentették. A 290 kilogramm összsúlyú jármű karosszériája kizárólag könnyű szénszálas anyagokból áll, a meghajtásról pedig egyhengeres dízelmotor gondoskodik. A Volkswagen hivatalos közleménye szerint az autó kifejlesztése mintegy három évet vett igénybe.

Az ára egyelőre titok

A tanulmányautó árát a cég egyelőre nem kívánta a kíváncsiskodók tudomására hozni, annyi azonban kiderült: a méregdrága alapanyagok miatt a közeljövőben nem lehet szó szériagyártásról. Sőt egyelőre az sem biztos, hogy a kétszemélyes kisautó valaha forgalomba kerül.

Az mindenesetre a tömeggyártás felé mutat, hogy a VW meghatározta a jövőbeli fejlesztési irányokat. A cég elképzelései szerint nem csupán egy modellt – a most bemutatott 1 literes verziót -, hanem a sportkategóriáig bezáróan egész modellcsaládot kívánnak a továbbiakban csatasorba állítani. A vezérigazgató állítása szerint a 2 literes modell teljesítménye egy Golf GTI-ével, a háromliteres “sportos” verzió akár egy Porsche Boxter teljesítményével kelhetne versenyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik