Belföld

I-mode Európában: az első fecskék

A Japánban népszerű i-mode megérkezett Európába is: Németország után Hollandiában is debütál a szolgáltatás. A KPN Mobile célja: a 3G-s szolgáltatások elindításáig jelentős mobilinternetező tábor kiépítése.

I-mode Európában: az első fecskék 1Az első fecske az európai i-mode terén a KPN német leányvállalata, az E-Plus volt. Németország harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója március 16-án indította útjára a szolgáltatást, amellyel kezdetben 60 weboldalon szörfölhettek az előfizetők. A tartalom fokozatosan bővül: a hét elején például a Playboy magazinnal kötött exkluzív szerződést a mobilcég, ennek értelmében az E-Plus i-mode ügyfelei a jövőben már 25 ezer erotikus fotó között is böngészhetnek.

Az E-Plus anyavállalata, a holland KPN Mobile reményei szerint az előfizetők száma év végére elérheti a 600 ezret. Az anyavállalat mellesleg lázasan készíti elő a szolgáltatás hollandiai, április 18-ára időzített debütálását is. A KPN Mobile célja, hogy a harmadik generációs mobilszolgáltatásának 2003 második felére tervezett bevezetésekor már több százezer, a mobilinternetet aktívan használó ügyfele legyen, akiknek többszáz oldalnyi tartalmat kínál.

Ígéretes jövő, iszonyú veszteséges jelen

Az üzleti terv egyébként nem új, ugyanezzel a módszerrel próbálkozott – sikerrel – a világ legnagyobb telefontársasága, a japán NTT DoCoMo is, amelynek egyébként 15 százalékos részesedése van a KPN Mobile-ben. Japánban a harmadik generációs mobilszolgáltatások tavaly októberi indításakor a DoCoMo i-mode szolgáltatását már 23 millióan használták, idén márciusra az előfizetők száma már 32,1 millióra növekedett.

I-mode Európában: az első fecskék 2De bármennyire is sikeresnek tűnik az üzleti modell, mind a DoCoMo, mind leányvállalata, a KPN rekord veszteséget könyvelhetett el a múlt évre. A DoCoMo a márciusban zárult üzleti évben 865 milliárd jen – 6,5 milliárd dollár – veszteségről számolt be, ez csaknem két és félszerese volt az előzetes várakozásoknak.

A tetemes veszteség elsősorban a tengerentúli befektetések értékének veszteségként történő leírásából fakadt: a KPN Mobile mellett leírta, az amerikai AT&T Wireless-ben, a brit Hutchinson 3G UK-ben, és a tajvani KG Telecommunicationben szerzett részesedését is – összesen 1,4 trillió jent.

Ennek ellenére Japán legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalatának vezetője kijelentette: a DoCoMo célja továbbra is az, hogy i-mode szolgáltatását világszerte ismertté és népszerűvé tegye.

Ki száll ki a 3G-pókerből?

I-mode Európában: az első fecskék 3Hasonló nagyságú, a holland történelemben példátlan, 7,5 milliárd euró vállalati veszteségről számolt be a KPN csoport is. Mindez azonban a céget nem akadályozza meg abban, hogy továbbra is terjeszkedő “ragadozóként” tüntesse fel magát.

Németországban ugyanis rendszeresen napirendre kerül, hogy a hat UMTS licencet szerzett szolgáltató túlzás a piac méretéhez képest, és a piaci erők nagy valószínűséggel kikényszerítik majd a konszolidációt. A jelenlévők azonban egytől-egyig résztvevői kívánnak lenni a 3G-pókernek: a pillanatnyi piaci struktúra alapján hiába tűnik tarthatatlannak az állapot, egyelőre mindenki csupán a lehetséges felvásárló szerepében mutatja magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik