Belföld

A második forduló előtt – ellentmondásos helyzet a megyékben

Miközben a területi listák összesített szavazatai alapján országosan minimális a szocialista vezetés , a megyékben az egyéni és a listás adatok ellentmondásos képet mutatnak, már ami a két nagy párt helyzetét illeti.

Inkább szóltak a szocialisták üztenetei a városiaknak, mint a vidéknek, valószínűleg ezzel magyarázható, hogy Budapesten elképesztő fölénnyel nyert a baloldal. Az MSZP 44 százalékos listás szavazati arányával szemben a Fidesz 31 százaléka áll, de az SZDSZ is 9,6 százalékot szerzett. Vagyis az MSZP és az SZDSZ együttesen a szavazatok több mint ötven százalékát szerezte meg.

Ezt tükrözi az egyéni választókerületek első fordulós eredménye is. A külső kerületekben tarolt az MSZP, jelöltjeinek jelentős része (tizenhárom politikus) már az első körben megszerezte mandátumát.

Az erős PetőBelváros-Lipótvárosban, vagyis az V. kerületben az SZDSZ-es Pető Iván a harmadik helyen 24 százalékkal áll, vagyis az MSZP-s és a szabaddemokrata jelölt együttesen több mint 50 százalékot kapott. Rubovszky György (Fidesz-MDF) 31,65 százalékot ért el.

Budapest: a baloldal tarolt

Angyalföldön, Csepelen és a XVIII. kerületben mindkét képviselői helyet megszerezték az első fordulóban a szocialisták. De Rákospalotán, Kispesten és Pesterzsébeten is rögtön bezsebelték a mandátumot. Ez azt jelenti, hogy biztos mandátumainak több mint a felét a fővárosban szerezte az MSZP, vagyis az Orbán-kormány által “bűnös városként” kezelt Budapest keményen büntette a Fidesz-MDF koalícióját.

A budai és pesti belvárosi kerületekben természetesen fideszes jelöltek is feltűnnek. Ám egyikük sem szerzett 50 százaléknál több szavazatot, és első helyen is mindössze öt választókerületben állnak (a 32-ből). Így Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke áll az élen a XII. kerületben, akárcsak az I., a II. és az V. kerületben a többi kormánypárti jelölt, de egyikük sem jutott még a parlamentbe.

Ellentmondásos helyzet a megyékben

Nem ilyen egyértelmű a helyzet a megyékben: az MSZP mindössze hétben szerezte meg az első helyet a területi listás adatok alapján (Baranya, Békés, Borsod, Heves, Szolnok, Komárom, Nógrád). A fennmaradó tucatnyi megyében a Fidesz-MDF listája kapta a legtöbb szavazatot.

Baranyában és Szolnokban nemcsak a listás szavazatokat tekintve nyert az MSZP, hanem egy kivétellel (Mohács, illetve Karcag környékét leszámítva) vezet az egyéni körzetekben is. Békésben listán nyert ugyan a szocialista párt, de egyéniben csak 4:3-ra vezet, már ami az első helyeket illeti. Nógrádban pedig 2:2 az arány a Fidesz-MDF és az MSZP “egyéni” csatájában.

Heves és Komárom-Esztergom megyében csak szocialista jelölt áll az élen egyéniben. Ott tehát nemcsak a listán szerepeltek jobban Medgyessyék.

Janus-arcú TolnaElőfordult az is, hogy az egyik megyében a Fidesz-MDF a területi lista vezetője, de a szocialisták egyéniben mégis több választókerületben vezetnek. Tolnában három MSZP-s, de csak két Fidesz-MDF-es (köztük Dávid Ibolya) várja első helyen a második fordulót.

Veszprém, Zala és Vas a Fidesz-MDF erőssége

A területi listás szavazatokat tekintve a megyék többségében a Fidesz-MDF listája szerezte meg az első helyet. Ezt kiegészíti néhány helyen a jó első fordulós egyéni szereplés is: Bács-Kiskunban, Győr-Moson-Sopronban, Somogyban és Csongrádban például csak két-két körzetben első a szocialista induló.

Vasban valószínűleg tarolt volna a kormánykoalíció, ha Szombathelyen Hankó Faragó Miklós személyében nem kerül be a parlamentbe már az első fordulóban az egyetlen szabaddemokrata-szocialista közös jelölt (talán a szombathelyi fideszes polgármester sem öregbítette a ciklus idején a párt hírnevét). Ebben a megyében egyébként már csak két szavazókerületben kell elmenniük a választóknak a második fordulóra, Básthy Tamás és Németh Zsolt ugyanis abszolút többséggel nyert a Fidesz-MDF színeiben.

Vashoz hasonló fideszes fölény jellemzi Veszprém és Zala megyét. Ezekben a régiókban már csak egy-egy körzetben áll MSZP-s jelölt az első helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik