Belföld

A szocialisták nyerték az első fordulót

A választások első fordulójában rendkívül magas, 70,52 százalékos volt a részvételi arány. Az adatok 99 százalékos feldolgozása után hajszálnyival, de nyert az MSZP, a kispártok közül csak az SZDSZ-nek sikerült bejutnia.

Az előzetes adatok alapján bár kevesebb, mint egy százalékponttal, de nyert az MSZP. A szocialisták a szavazatok 42,04, a Fidesz 41,11, az SZDSZ pedig 5,55 százalékát szerezte meg. Nem jutott a Parlamentbe a MIÉP (4,36%), a Centrum (3,88%), a Munkáspárt (2,17%), az FKGP (0,76%), és az Új Baloldal (0,06%).

Parlamentbe került szocialista politikusokAvarkeszi Dezső, Balogh József, Burány Sándor, Csabai Lászlóné, Csizmár Gábor, Érsek Zsolt, Farkas Imre, Gyárfás Ildikó, Hajdu László, Hankó Faragó Miklós (MSZP/SZDSZ), Hiller István, Káli Sándor, Kálmán András, Katona Béla, Keleti György, Mester László, Pál Tibor, Podolák György, Szanyi Tibor, Szili Katalin, Toller László, Tompa Sándor, Tóth István, Tóth József, Warvasovszky Tihamér

MSZP – borúra derű:

Az MSZP a közvéleménykutatók eredményei után kissé letörten, rezignáltan várta a tényleges adatokat, nem az optimista hangulat jellemezte a Köztársaság téri székházat. Miután átvették a vezetést, egy csapásra megváltozott az óvatos hangulat. Kovács László úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz a kutatók becslései alapján ünnepelt, az MSZP viszont a valódi választói adatok alapján teszi.

A szocialisták nyerték az első fordulót 1Szerinte Medgyessy két napon belül kétszer mért vereséget Orbánra. A tárgyalásokat minél hamarabb megkezdik a szabaddemokratákkal, ugyanakkor szocialista politikusok úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy az első forduló megnyerésével kényelmesebb helyzetbe került az MSZP a SZDSZ-el folytatatandó tárgyalásokon, mintha a Fidesz nyert volna és akkor kellett volna megállapodniuk a lemondásokról a szabaddemokratákkal. Kuncze Gábor ugyanakkor szintén azt ígérte, hogy kemény tárgyaló fél lesz az SZDSZ. Kovács Lászlóval közösen kihangsúlyozták, hogy egyetlen kormányváltó szavazatnak sem szabad elvesznie, ez a legfontosabb.

Parlamentbe került Fidesz/MDF politikusok:Áder János, Balogh Gyula, Básthy Tamás, Bóka István, Boros Imre, Font Sándor, Horváth Balázs, Ivanics Ferenc, Kósa Lajos, Kovács Zoltán, Lasztovicza Jenő, Lázár János, Lezsák Sándor, Medgyasszay László, Németh Zsolt, Nógrádi László, Ódor Ferenc, Pósán László, Schmidt Ferenc, Tállai András

A Fidesz ráerősít a következő két hétben:

“Vissza, vissza” kiáltással fogadta a kisírt szeműnek tűnő Orbán Viktort a Fidesszel együtt izguló tömeg a Millenáris Parkban. “Az első forduló éles, kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, az MSZP némi előnyével. Mi is következik ebből? Az ország két irány közül próbálja megtalálni az utat, két út áll előtte. Ma este a választópolgárok kevesebb mint egy százaléka ezt a kiegyensúlyozott küzdelmet a szocialista jövő javára billentette el” – mondta a miniszterelnök.

A szocialisták nyerték az első fordulót 2“Látnotok kell – szólt Orbán Viktor barátaihoz -, hogy bár sokan vagyunk, de még mindig nem vagyunk elegen. A következő két hétben azon kell dolgoznunk, hogy még többen legyünk, hogy az a polgári összefogást, amelyet sikerült létrehoznunk, a következő két hétben tovább erősítsük. Gondoljon mindenki arra, hogy nehéz feladat előtt állunk. Négy éve azonban rosszabb volt a helyzet.” És ekkor a “királyi” tévé lekeverte Orbán Viktort…

A szocialisták nyerték az első fordulót 3Benn az SZDSZ – nehéz szülés volt

Kuncze Gábor este tízkor boldogan jelentette be, hogy már teljes bizonyos, hogy a szabaddemokraták a harmadik párt a Parlamentben. “Annak ellenére benn van az SZDSZ, hogy nagyon nehéz volt a választási küzdelem. Az utolsó hetekben csak a nagy pártok kaptak lehetőséget a televíziókban, így a bizonytalanok csak a nagy pártokhoz húzhattak” – mondta Kuncze. Az SZDSZ hétfőn már el is kezdi a tárgyalásokat az MSZP-vel.

A szocialisták nyerték az első fordulót 4MIÉP – a lovin nem ezt súgták

A MIÉP bizakodóan indult neki a választás éjszakájának, bár a közvéleménykutatók eredményei ismeretében – miszerint a párt nem fog bejutni a Parlamentbe -, a 12 százalékos várakozásaikat 8-ra csökkentették. A végleges adatok láttán Csurka István letargikusan, súlyos vereségként értékelte a párt 4,36 százalékos támogatottságát, valamint azt is, hogy a Fidesz nem aratott elsöprő sikert.

A szocialisták Budapesten, a fideszesek Debrecenben taroltak

A biztos befutók személyét és választási körzeteit tekintve, a felületes szemlélőnek is egyértelmű, hogy Budapesten csak a szocialistáknak sikerült mandátumot nyerniük: így például a külső kerületek közül taroltak Csepelen és Pesterzsébeten, továbbá egy-egy-helyet elcsíptek a XV. és a XVIII. kerületben is.

Mindebben alighanem szerepet játszhatott az, amire Demszky Gábor utalt a választás éjszakáján: a jelenlegi kormányzat igen negatívan kezelte a fővárost, amely nemcsak a szabaddemokratákat juttatta – területi listán – a Parlamentbe, hanem a szocialista egyéni jelölteket is jelentősen segítette.

201 mandátum a második fordulóban dől elAz első fordulóban 45 egyéni mandátum sorsa tűnik eldöntöttnek: ezek közül 24 helyet a szocialisták, 20-at a Fidesz-MDF, egyet pedig egy szabaddemokrata-szocialista jelölt szerzett meg. Területi listán a Fidesz 67, a szocialisták 69 mandátumot kapnak, négy hely pedig az SZDSZ-nek jutott. Így összesen 185 mandátum sorsa dőlt el, ebből a szocialisták és a szabaddemokraták összesen 98, a Fidesz-MDF pedig 87 helyet tudhatnak a magukénak. További 201 mandátumról viszont a második forduló dönt majd.

A Fidesz-MDF-lista Debrecenben két egyéni mandátumot söpört be, ezen kívül a dunántúli kis- és középvárosokban, illetve aprófalvas térségekben további tizenkettő képviselői helyet szereztek. Dunaújvárosban látványos kudarcot szenvedett a Fidesz, elsősorban talán a Dunaferr körüli ügyek járulhattak hozzá a szocialista jelölt, a helyi polgármester egyértelmű elsőfordulós győzelméhez.

A jelöltek személyét tekintve érdekesség, hogy a súlyos baleset miatt miniszteri posztját elvesztő Nógrádi Lászlót ismét beválasztották a Parlamentbe a Fidesz/MDF színeiben, és egy másik, közeli választókörzetben Boros Imre ex-kisgazda, jelenlegi tárca nélküli miniszter jutott mandátumhoz.

Baranyában két országos ismertségű MSZP-s politikus, Toller László és Szili Katalin “hozta” a jó eredményt. Érdekesség, hogy Hankó Faragó Miklós Szombathelyen az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjeként győzedelmeskedett.

Mit jósoltak a közvéleménykutatók?

A közvélemény-kutatók mérései lényegesen eltértek egymástól: volt olyan intézet, amely kétpárti, és volt olyan, amely hárompárti Országgyűlést jósolt, de akadt, aki négy párt bejutását is elképzelhetőnek tartotta.

Szonda: 45% Fidesz, 40% MSZP A Szonda azt jelezte, hogy az első fordulóban a szavazatok 45 százalékát szerzi meg a Fidesz és 40 százalékát az MSZP. Négy-öt százalékon állt náluk az SZDSZ és ugyanennyin a MIÉP, vagyis a Szonda mérései kétpárti Parlamentet prognosztizáltak. A közvéleménykutató három százalékot mért a Centrum Párt, kettőt a Munkáspárt, egyet pedig a Kisgazdapárt esetében.

A Medián bent vélte az SZDSZ-t is: Szorosabb eredményt várt a Medián: szerintük a Fidesz 44, az MSZP 42 százalékot ért el. Az SZDSZ-re 5 százalékot becsültek, ugyanakkor a MIÉP (4 százalék) és a Centrum Párt (2 százalék) felmérésük szerint nem jutott be a törvényhozásba. A kutatást pénteken és szombaton végezték, háromezer embert megkérdezve.

A Gallup igencsak leégett: A Gallup Intézet felmérése szerint a Fidesz-MDF 47, az MSZP 38 százalékot kapott, és az SZDSZ a harmadik párt, amely biztosan bejutott a Parlamentbe. Mindez úgy alakult ki szerintük, hogy az MSZP csütörtök-pénteken 7 százalékot erősödött, ám a miniszterelnök-jelöltek vitája után ugyanennyivel csökkent a párt népszerűsége.

A TV2 kétpárti parlamentet jósolt: A TV2 15 ezer ember megkérdezésével készített felmérése szerint a Fidesz-MDF 45, az MSZP 40 százalékát szerezte meg a szavazatoknak. A felmérés szerint az SZDSZ 4,5, a MIÉP 4,5, a Centrum 3,5, a Munkáspárt 2, az FKGP 1 százalékot ért el, azaz szerintük sem jutott be egyik kispárt sem.

Jóval magasabb részvételi arány, mint 1998-ban

A választások első fordulójában rendkívül magas, 70,52 százalékos volt a részvételi arány. 1998-ban az első fordulóban a jogosultak 56,26 százaléka ment el választani. Négy évvel ezelőtt egyébként a második fordulóban valamivel többen járultak az urnákhoz, 57,01 százalékos volt az arány, de még ez is messze elmarad a 2002-es mutatótól.

A részvétel egyenletesen volt több az egyes megyékben. Ez azt jelenti, hogy ahol négy évvel ezelőtt kevesebben mentek el szavazni, ott most is viszonylag alacsonyabb volt a választási részvétel, így például Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik