Belföld

Gripen-bérlés – égi vadászok, földi érdekek

Ki jár jól? A Gripen vadászrepülők bérlését 110 százalékos értéken ellentételezik a svédek. A folyamat decemberben indult. Máris világos, hogy nem könnyű összehangolni a két fél gyakran ellentmondó érdekeit.

A lebonyolítókA Gripen program újabb állomásához érkezett, április 1-jétől regisztráltathatják magukat a magyar cégek, ha részt kívánnak venni az ellentételezésben. Az eljárást a befektetések szervezésével foglalkozó ITDH a Gazdasági Minisztérium Ellentételezési koordinációs irodájával karöltve bonyolítja le, a svéd oldalon az ellentételezésért a svéd Saab és a brit BAE Systems közös vállalata, a Gripen International felel.

A Gripen bérlés decemberben megindult ellentételezési folyamatában a Saab és a Volvo erőteljesen részt kíván venni – hangzott el a svéd cégek vezetőinek sajtótájékoztatóján. Felcsillant a remény, hogy a két cég a magyarországi haszon- és személygépjárműgyártásba fekteti tőkéjét és az ellentételezési program stratégiai céljai legalább részben megvalósulnak. A svédek egy robbanóanyaggyár építését is tervezik, ahol a magyar honvédségnél feleslegessé vált nagy mennyiségű lőszert és robbanóanyagot kívánják újra hasznosítani.

A decemberben megszületett ellentételezési szerződés szerint a svéd fél a gépbérlés értékének 110 százalékát irányítja befektetések és áruexport ellenértékeként Magyarországra, összesen 118 milliárd forintot. A teljes összeg 32 százalékáig köteles a svéd fél a partner cégek révén Magyarországon befektetést eszközölni. Az offset lebonyolítására meglehetősen hosszú idő, 9 év áll rendelkezésre, ebből a kötelezettségek 50 százalékát 5,5 éven belül kell teljesíteni.

Gripen-bérlés – égi vadászok, földi érdekek 1Offset: nemcsak program – gazdaságpolitikai stratégia

Az ellentételezés alapdilemmája abból fakad, hogy nemcsak a mikroszintű szereplők, vállalatok működését, hanem az egymással helyenként ellenkező svéd és magyar államérdeket kell összehangolni. A magyar gazdaságnak – a GM közlése szerint – az előnyös, ha az offset koncentráltan és a stratégiailag kiemelt területeken jelentkezik. Azért is fogadták el tavaly az amerikai ajánlat helyett svédekét, mert a köré csoportosuló gazdasági ígéretek sokkal kedvezőbbek voltak.

Az ellentételezés egyik szerepe továbbra is a fizetési mérleg egyensúlyban tartása. De a minisztérium célja, hogy segítségével egyes gazdasági ágazatok felé irányítsa a tőkét, a technológiai színvonal a befektetések révén növekedjen, új munkahelyek létesüljenek, bizonyos régiók gazdasági helyzete javuljon és egy meghatározott termékkör exportja bővüljön.

Ideális esetben a Gripen társasággal partnerkapcsolatban levő cégek hosszú távú beszállítói és alvállakozói kapcsolatokat létesítenek magyar cégekkel, az ipari kooperáció erősödik. A külföldi vállalatok beruházásaik megvalósításához magyarországi cégeket bíznak meg, lehetőség szerint a kiemelt ágazatokban, tehát a termelőágazaton kívül a hadiiparban, a szoftveriparban és kutatás-fejlesztés területén.

Elő-ellentételezésA programon belül a svéd félnek lehetősége volt 1995 óta elő-ellentételezést végrehajtani, és 661 millió dollár értékű elő-ellentételezést értékesíteni, melynek későbbi felhasználását a GM időben korlátozta. Az eladásból származó 2 millió dollár bevétel kockázati tőkealapba került, és az ellentételezésből származó további bevételek is ezt az alapot gazdagítják, a becslések szerint 8 millió dollár értékig.

Kevés a magyar beszállító

A svéd érdek ezzel ellentétben az, hogy az offset nagy része saját cégeikre jusson. Ezért félő, hogy az ellentételezés nem lesz más, mint a külföldi cégek magyarországi leányvállalatainak eddigi szokott tevékenysége. A gazdaságélénkítési törekvés alapjában dőlhet meg, ha a magyar cégek bevonása csak kis mértékben valósul meg.

A mostanáig megvalósult 1,2 milliárd forint többletexportnak csak 20 százaléka származott beszállításokból – vallotta meg Szilágyi András, a GM Befektetési és Gazdaságfejlesztési Programok Főosztályának munkatársa a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén. Ezt az arányt mindenképpen meg kell változtatni – hangsúlyozta, – és a beszállításokat gyarapítására kell törekedni.

Az ellentételezési szerződés magában foglalja azokat a kiemelt ágazatokat, ahova a tőkét koncentrálni érdemes. A kiemelt ágazatokban és területeken folyó beruházások és vásárlások meghatározott, egynél nagyobb szorzóval számítanak bele az ellentételezésbe. Így a 118 milliárd forintos offset a valóságban sokkal alacsonyabb lesz.

A magyar fél sokat engedett, és keveset kap

A kiemelt ágazatok meghatározásában, úgy tűnik, a magyar fél sokban kedvezett a svéd érdekeknek, a Gripen partnerek alaptevékenysége szinte teljesen lefedi a nagyobb súllyal latba eső ágazatok körét. A minisztérium beruházási prioritásai: a gyógyszeripar, telekommunikációs és elektronikus alkatrészek, illetve ipari telekommunikációs eszközök gyártása, közúti járműgyártás, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek előállítása és K+F befektetések a csúcstechnikában. A kiemelt exporttermékek között találjuk elektronikai eszközök egy csoportját és a hozzá felhasznált alkatrészeket.

Olvassa el……korábbi írásunkat:

Gripen-vásárlás – nemcsak államérdek

A Gripen partnerei a volt Wallenberg csoport, ma Investor AB tagjai. Nagy részüknek van magyarországi leányvállalata. Köztük található a telekommunikációs technikával és eszközökkel foglalkozó Ericsson, az autógyártásban jelen levő Saab AB és Volvo, az elektronikai cikkeket gyártó és velük kereskedő ABB, a gépjárműalkatrészeket gyártó SKF és a gyógyszeriparban tevékenykedő Astra Zeneca. Az ellentételezésben természetesen más vállalatok is részt vesznek, a svéd fél eddig 43 céget vont be az eljárásba.

Az ellentételezés nagysága az éves exporthoz és a tőkebeáramlásokhoz képest elenyésző. A 9 év viszonylag hosszú a teljesítésre, a megvalósítandó beruházás évente átlagosan 4 milliárd forintot tesz ki, az export átlagosan 9 milliárd forint, ami a több száz milliárdos éves exporthoz képest porszemnek tűnik. Érdekes összefüggés, hogy a honvédség 220-240 milliárd forintos gépjárműtenderén eséllyel pályázó Volvo egymaga az offset többszörösét tudná teljesíteni, tehát az összeg nemcsak nemzetgazdasági, hanem vállalati szinten sem meghatározó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik