[FN] Az elmúlt napokban a Dunaferr-csoporthoz tartozó három cégnél is vezetőváltás történt, mindhárom esetben a korábbi ügyvezető igazgató megbízatásának lejárta indokolta a személycserét . Ennek következtében március elsejétől Rózsa Ferenc az ügyvezető igazgatója a Dunaferr Kereskedőház Kft.-nek, és Fehér Andor került a Dunaferr többségi tulajdonában levő szállítmányozó vállalat, a Portolan Kft. élére. Ez utóbbi Magyarország egyik legnagyobb logisztikai vállalkozása, amelyet mindeddig Szalma Béla irányított. Márton Attila, a Dunaferr ügyeit vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke korábban bejelentette, hogy az APEH-nél és az ügyészségnél kíván feljelentést tenni a Dunaferr-csoporthoz tartozó Portolan Kft. ügyében. A vádakat Szalma Béla visszautasította, jóllehet egyes információk szerint az állítólagos visszásságok elődje idején történtek. Ugyancsak változás történt a Dunaferr Tűzállóanyag-gyártó Kft. ügyvezető igazgatói posztján, amelyet ezentúl Ortó János tölt be.
Ajánlott videó
- 17:48 Bóka János: Hankó Balázzsal szemben koncepciós eljárás zajlik
- 17:42 „Ócska kifogás” – a La Liga elnöke beszólt a Realnak
- 17:40 Kaminski Fanny 24 órás rendelkezésre állásról beszélt Orbán mellett, de közben a Fidesz-frakciónak is dolgozott
- 17:16 Lemondott a Vadászkamara elnöke
- 16:41 Török Gábor: Ezt a megoldást tanítani fogják. Hogy jó vagy rossz példaként, abba inkább ne menjünk bele
- 16:29 Kálnoki-Kiss Attila: Meg kell szabadítani a sportot attól a politikai befolyástól, ami a 80-as évek óta rátelepedett
- 16:25 HVG: a legfőbbügyész-jelölt testvére az aranykonvoj-ügy egyik gyanúsítottja, ezért utasíthatja el Magyar Péter
- 15:50 „Jota halála után nem érdekelt minket a futball”
- 15:46 Egy 48 éves helyi férfi szúrta le késsel a taktakenézi önkormányzati képviselőt, elkapták a gyilkost
- 15:42 Összesen közel egymillió eurót fizettek Brigitte Bardot elárverezett tárgyaiért
- 15:31 Házkutatásokat tartottak az MNB-ügyben
- 15:20 Baka András fenntartja a parlamentben elmondott véleményét
- 15:09 Kezdeményezték Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, a volt fejlesztési miniszternél milliárdos kenőpénz elfogadása a gyanú, a kormányfőnél telefonlopás
- 15:05 Nagy Ervin megmagyarázta, miért nem hozzák nyilvánosságra a Madách Színház és az Újszínház igazgatói pályázóinak neveit
- 15:02 Hatéves kínai kislány állított fel új női világcsúcsot Rubik-kocka kirakásában
- 13:13 „Vélelmezem, hogy valami ilyesmi történhetett” – Magyar Pétert sejti a háttérben a Fidesz jelöltje, akit nem választottak be a Médiatanácsba
- 14:00 Magyar Péter elmondta, miért nem támogatják az államfő legfőbbügyész-jelöltjét
- 07:03 Magyar Péter reagált Krasznahorkai László szavaira: A kritikával semmi baj nincs
- 11:03 „Úgy kell ápolnod az ágyút, mint a kisgyerekedet” – egyre távolabb űzik a drónok a tüzéreket a fronttól
- 07:47 Volt főügyész: Megmondták, ki ellen lehet nyomozni és kit nem lehet kihallgatni
- 08:55 Visszakerültek a javítóintézetek a gyermekvédelembe, három fideszes mentelmi jogát felfüggesztették, megalakult a Médiatanács
- 09:01 A BM megerősítette: katonák vehetik át a kiemelten fontos állami épületek védelmét
- 10:23 Szexet ajánlottak a hajléktalannak, de kés és verés lett a vége: elfogatóparancsot adtak ki egy nő ellen
- 08:16 Telex: a magyar adófizetők dobták össze az atlétikai Világdöntő rekorddíjazását
- 09:55 Török Gábor: Hamar eljött Baka András első szuverenitási tesztje
