Pártok és honlapok•Fidesz-MPP
•MSZP
•SZDSZ
•MIÉP
•FKgP
•Centrum
•MDF
•További pártok
Pártok a munka frontján
A jelenleg kormányon lévő Fidesz-MPP 2006-ig 200 ezer új munkahely létrehozását és a nettó bérek megduplázását ígéri. Az MSZP hatalomra jutása esetén 300-400 ezer új munkahellyel számol, és csökkenteni szeretné a heti kötelező munkaidőt:2006-ig 38, 2008-ig 36 órára.
Az SZDSZ szerint diplomás minimálbért kell bevezetni, mely a párt javaslata szerint 100 ezer forint lenne. A MIÉP létrehozná a „főállású anya” státuszt, mely alanyi jogon járna minden háromgyerekes anyának, és a hozzá kapcsolódó igazolvány számtalan kedvezmény igénybevételére jogosítaná fel tulajdonosát.
Gyógyító ötletek
Abban egyetértés van, hogy az egyik legégetőbb probléma az egészségügy helyzete. Orbán Viktor kormányfő 2006-ig 607 milliárd forintot szán az ágazatra, és tervei közül kiemelte, hogy egy kezdő szakorvos fizetése érje el a 150-160 ezer forintot. Az alapellátásban és a fogászatban orvosi tulajdonlású teljes körű privatizációt, míg a szakrendeléseknél egyéni és csoportos privatizációt szorgalmaz.
Centrum – a hozzáértés pártján?A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a felsorolt négy párt mellett, a 2001-ben alakult Centrum Pártnak van a legnagyobb esélye, hogy bejusson a parlamentbe. Az önmagát balközépnek nevező csoportosulás több kisebb párt összefogásából alakult Kupa Mihály vezetésével, választási programjában a számok helyett „inkább a problémák megközelítésének stílusára helyezi a hangsúlyt”. Kormányra jutása esetén szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott kormányzást ígér, és hogy elődeihez képest sokkal gyakrabban veszi igénybe az egyes területek szakértőinek segítségét. A párt programja különösen nagy hangsúlyt fektet a szegénység elleni harcra, a mezőgazdaság talpra állítására, az egészségügyi reformra és a környezetvédelemre.
Az összeget illetően nincs nagyságrendi eltérés a másik nagy párt programjában, hiszen a szocialisták 650 milliárd forintot ígérnek a következő négy évre. Emellett regionális kasszák létrehozásáról és 50 százalékos azonnali béremelésről beszélnek az egészségügyben, amit még megspékeltek azzal a javaslattal, hogy az ápolók hűségjutalomként négyévente megkapják egyéves bérüket.
A szabad demokraták évi 60-100 milliárd forintot költenének a reformokra, és az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) egyeduralma helyett több biztosítóintézet felállítását tervezik. Ehhez hasonló olvasható a MIÉP programjában is, ők a nemzeti jövedelemből 8-10 százalékot fordítanának erre a területre.
Nagy jövő vár az oktatásra
A legnagyobb kormánypárt azt tervezi, ha nála marad a kormányrúd, 2004-től 25 százalékkal több lesz a tanárok fizetés, mint az átlagbér. 2003-tól a pályakezdő tanárok fizetése 100 ezer forint lenne. Szó van még a programban 10 ezer új kollégiumi férőhely létrehozásáról, illetve ingyenes iskolai étkeztetésről.
Az MSZP már most szeptemberben 100 200 forintra emelné a pályakezdők fizetését. A hallgatói normatívát 30 százalékkal növelné, és ingyenessé tenné a tankönyvellátást az általános iskolák első nyolc osztályában.
Az SZDSZ nagyobb szabadságot adna a tanároknak és az iskoláknak a kötelező tananyag csökkentésével, és 2004-től minden iskolának internetet. A szabad demokraták javaslata a kétszintű érettségi bevezetéséről ellentétes a MIÉP véleményével, amely inkább a nyolcosztályos gimnáziumok mellet tette le a voksát.
Politikusok saját honlapja•Orbán Viktor
•Medgyessy Péter
•Balogh József (MSZP)
•Becsó Zsolt (Fidesz-MPP)
•Csáky András (MDF)
•Csapody Miklós (MDF)
•Dávid Ibolya (MDF)
•Eörsi Mátyás (SZDSZ)
•Hegyi Gyula (MSZP)
•Katona Béla (MSZP)
•Kiss Andor(MIÉP)
•Kökény Mihály (MSZP)
•Márfai Péter (MSZP)
•Dr. Medgyasszay László (MDF)
•Rogán Antal (Fidesz-MPP)
•Vári Gyula (MSZP)
•Zakó László (MIÉP)
Adók-kapok
A fiatal demokraták nem terveznek radikális változtatást az adótáblával kapcsolatban, inkább a kedvezmények oldaláról próbálják meggyőzni a választókat. Ilyen például az a javaslat, hogy három gyermekig minden csemete után 1 millió forint adómentesség jár.
A szocialisták tervei között szerepel, hogy az SzJA jelenlegi 20 százalékos adókulcsát 13-ra, a 30 százalékost 25-re módosítják. Elképzeléseik szerint a legmagasabb adókulcs az éves átlagjövedelem (jelenleg 1,2 millió forint) kétszeresénél kezdődne, adómentes lenne a minimálbér, és fokozatosan megszüntetnék a 4500 forintos egészségügyi hozzájárulást.
A szabad demokraták két lépésben egységessé tennék az SZJA kulcsokat: 2004-től 2 millió forint éves jövedelem alatt 20 százalék, e felett 40 százalék, majd 2006-tól egységes 20 százalék.
A MIÉP programja a személyi jövedelemadóval kapcsolatban nem tartalmaz számokat.
Növekedési útmutatók
Miként négy évvel ezelőtt, a Fideszesek most is évi 7 százalékos GDP-növekedést ígérnek Visszafogottabb az MSZP, 5-6 százalékra számít. Az SZDSZ szerint a belső és külső feltételek megvalósulása esetén a magyar gazdaság 2010-ig évente körülbelül 5 százalékos éves növekedést tud produkálni.
