Belföld

Az év Linux-disztribúciója – a SuSE Linux 7.3

A Linux Journal az év termékének választotta a SuSE Linux 7.3-as verzióját. A magyar változat kapható már a boltokban, az FN szerkesztőségében is teszteltük.

Az év Linux-disztribúciója – a SuSE Linux 7.3 1A múlt évvel szemben az idei igazán sikeres volt a kamélon számára, amely a SuSE Linux AG jelképe. Míg tavaly a legtöbb dotkom cég mélyrepülésbe kezdett, a SuSE 7-es verziószámú Linux-disztribúciói kivívták a felhasználók elismerését – írja az év Linux-terméke díj odaítélésének indoklásában a Linux Journal. Mi is kipróbáltuk a november 27-én magyarul is megjelent Linux 7.3-at. Sok jót mondhatunk el róla.

SuSE-sikerekA SuSE Linux 7.3-at használták a Kurszk kiemelésénél használt szoftver fejlesztésére és ez volt a szimuláció platformja is. A választás elsősorban stabilitása, szoftverkörnyezete és hálózati képességei alapján választották erre a feladatra.

A Gerling biztosítótársaság korábbi Windows NT-s szervereit SuSE Linux Enterprise Serverre cserélte. A biztosító nemcsak a költségek jelentős csökkenése miatt döntött így, hanem azért is, mert ez a rendszer sokkal jobban kihasználja az IBM mainframek lehetőségeit.

A csomagban 2300 alkalmazás is található irodai programcsomagtól és kiadványszerkesztőtől kezdve a játékokon át többféle internetes alkalmazásig (böngészők, IRC, ICQ) és CD-író szoftverig.

A telepítés még egy kezdő számára is könnyen kivitelezhető. Segít a lépéseket aprólékosan, de könnyed stílusban leíró füzetecske, valamint a programcsomaghoz járó 90 napos telefonos támogatás. (Erre nem volt szükségünk.) A kézikönyvekben minden megtalálható, amire a felhasználónak szüksége lehet. A több mint ezer oldalas dokumentációt a magyarul is elérhető online terméktámogatási adatbázis egészíti ki.

A linuxszal kapcsolatban gyakran kárhoztatott hardvertámogatással a szerkesztőségi tesztek során nem akadt probléma. El kell mondani ugyanakkor, hogy teljes grafikus felület alkalmazásakor már igen erőforrásigényes a rendszer.

Az átlagos Windows-felhasználónak is igazi alternatívát nyújt a csomag. A KDE grafikus felület a Windowshoz hasonló, könnyen kezelhető. A kompatibilitás szinte teljes: tudunk dolgozni a Microsoft Office fájljaival, és tudunk ilyen formátumban menteni is dokumentumokat. Aki pedig mindenképpen ragaszkodik Windows programok használatához, az Windows-emulátort is talál a csomagban. Windows-alapú hálózatba is könnyen bekapcsolhatjuk gépünket a Samba szerver segítségével. Az sem probléma, hogyha egy gépen több operációs rendszert akarunk használni: a Linux felismeri a DOS- és Windows partíciókat.

A SuSE Linux 7.3 egyik újdonsága, hogy működés közben is újraparticionálhatjuk meghajtóinkat különösebb nehézség nélkül. (Ezzel szemben a Windowsban vért kell izzadnunk, ha meg akarjuk változtatni az eredeti partíciókat.)

A SuSE Linux 7.3 legfontosabb előnye a magas fokú biztonság. Ez a disztribúció számos olyan megoldást tartalmaz, mint például a személyes tűzfal, amely megvédi gépünket a külső veszélyforrásoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik