Nemrégiben sok angol szülő figyelme hirtelen gyermekének játékaira irányult: egy Németországban gyártott Steiff mackó, amely a 80-as évek végén 30 ezer forintnak megfelelő német márkát ért, több mint 200 százalékos haszonnal, azaz átszámítva közel százezer forintért cserélt gazdát az Egyesült Királyságban.
Hogyan kezdjünk bele?• Megfelelő hozzáállás:
ne felejtsük el, hogy a játékokkal, mint bármilyen más antikvitással, együtt fogunk élni! Éppen ezért olyanokat válasszunk, amelyek örömet okoznak nekünk, és ne csak befektetési szempontok vezéreljenek minket a vásárlásnál.
• Kutatni, kutatni, kutatni: ahhoz, hogy kiismerjük magunkat az antik játékok világában, gyakran kell forgatni a szakirodalmat, nézni a hirdetéseket az újságokban, kiállításokra, vásárokra járni, és folyamatos kapcsolatot kell tartani a helyi kereskedőkkel, gyűjtőkkel.
• Specializálódjunk: ne kezdjünk el gyűjteni mindenféle játékot! Jobban járunk, ha egy területre koncentráljuk gyűjtési szenvedélyünket, és az adott téma szakértőivé válunk.
• Vegyük a legjobbat: befektetésünk értékét leginkább úgy növelhetjük, ha csak olyan játékokat vásárolunk, melyeknek állapota és ritkasága indokolja az érte kért árat. Lehetőleg kifogástalan állapotú játékokat keressünk.
• Veszély: a játékgyűjtés élvezetes tevékenység és jó befektetés lehet, de ne felejtsük, hogy ha túlzásba visszük, könnyen szenvedélybetegséggé válhat!
A játékgyűjtés ma már igen népszerű, komoly hasznot ígérő befektetés és szenvedély szerte az egész világon. Az Egyesült Államokban a hatvanas évek közepén alakultak meg azok a nagy társaságok (Amerikai Kisvasútgyűjtők Szervezete, Amerikai Antikjátékgyűjtők Szervezete) amelyek az ágazat üttörő mozgalmaivá váltak. A folyamatos növekedés a nyolcvanas évek vége felé érte el csúcspontját, amit jól jellemez az 1988-ban a Perelman Játékmúzeumban megtartott árverés. Az ötezer darabból álló gyűjtemény összesen több mint 5 millió dollárért kelt el.
A 90-es évek elején némileg visszaesett a kereslet az antik játékok iránt, ez pedig visszafogta a már-már féktelennek tűnő lendületet, és jótékony hatást gyakorolt az árakra is. Az utóbbi években azonban a játék ismét bekerült az öt legszívesebben gyűjtött tárgy közé.
Tanulólecke kezdőknek
Arra azonban figyelnünk kell: nem minden játék értékes befektetés egyúttal! Az 1980-ban még csupán 30 angol fontba kerülő Batmobil – Batman autója – ma már közel 300 fontot ér, ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermekünk szobájában fellelhető játékokból később csemeténk egyetemi tandíjra is futja majd.
Az egyik legfontosabb szempont a kiválasztásnál a ritkaság és az egyediség. Nem érdemes tehát felvásárolnunk a magyar piacot is elárasztó Harry Potter figurákat, hiszen nem valószínű, hogy azok valaha is túllépik a játék és a befektetés között nehezen felfedezhető határvonalat. Egyszerűen azért, mert sok van belőlük.
A kezdőknek szóló tanácsadások szerint először a padláson és az eldugott sarkokban érdemes kutakodni. Ha egy érdekesnek, esetleg értékesnek tűnő antik darabra bukkan az ember, akkor sem árt az óvatosság. Először is bölcs dolog nem nekiugrani a kincs letisztogatásának, hiszen az avatatlan kéz könnyen megsértheti az évek folyamán érzékennyé vált felületeket.
Az érték felbecsüléséhez több helyre is fordulhatunk. Léteznek különböző, erre a célra készített segítő táblázatok, és egyes, játékaukcióval is foglalkozó árverező cégek ugyancsak vállalnak értékbecslést, akár e-mail-en elküldött fénykép alapján is. Persze, ha igazán szakértőivé akarunk válni a piacnak, legjobb, ha alaposan tanulmányozzuk az újságok hirdetéseit, és hasznos lehet körbenézni a világhálón, akár több helyen is.
Ahol számít a külcsín
Talán nem is gondolnánk, hogy a befektetések ezen különös csoportjánál mennyit számít a csomagolás. Ha egy régi játék mellé előkerül az eredeti csomagolás is, az olyan, mint a totón a tizennegyedik, a plusz egyes találat. Lefordítva a számok nyelvére: akár háromszorosára is növelheti a játék értékét.
Attól se riadjunk vissza, ha már egy kicsit elrongyolódott a doboz vagy csupán egy sérült részét sikerült előkeríteni, hiszen a feltüntetett gyártási év, vagy bármilyen információ fontos lehet. Arról nem is beszélve, hogy a csomagoláson gyakran előforduló különböző képek, grafikák mint korrajzok komoly litográfiai értéket jelentenek.
Hazai pálya
A honi játékgyűjtők még egy ideig nem számíthatnak olyan felpezsdült piacra és kialakult szervezeti háttérre, mint tengerentúli kollégáik, de a fejlődés iránya biztató és egyre több lehetőséggel kecsegtet. Ebben komoly szerepe van az Első Budai Árverezőháznak, mely öt éve folyamatosan foglalkozik a régiségek eme speciális csoportjával. Az évente megrendezett egy-két nagy játékaukció kiemelkedő eseménynek számít a komoly gyűjtők körében. Néhány évvel ezelőtt például 220 ezer forintért kelt el egy 1881-ben gyártott, korhűen felöltöztetett francia baba.
Az utóbbi évek legérdekesebb tételei az Első Budai
Árverezőház játékaukcióiból |
||||||
Tétel leírás
|
Kikiáltási ár
|
Leütési ár
|
||||
Bähr & Pröschild 1881, csukott szájú francia baba, 42
cm., cipője eredeti, ruhaanyag korabeli öltöztetve. |
220000
|
220000
|
||||
Schuco Examico 4001, felhúzható lemezautó.
|
15000
|
26000
|
||||
GAMA tank (óraműves, tűzköves, szikrázó).
|
12000
|
28000
|
||||
Märklin vasútállomás.
|
15000
|
22000
|
||||
Rongy bohóclány a 30-as évekből.
|
1600
|
2000
|
||||
Játékmackó 1943-ból.
|
6000
|
13000
|
||||
Majong kínai társasjáték, eredeti dobozában, a doboz repedt.
|
10000
|
19000
|
||||
Merklin vonat ( mozdony, szeneskocsi, 2 db személykocsi).
|
18000
|
20000
|
||||
Játékvár fából, 1944-bõl.
|
16000
|
16000
|
||||
Nem szabad azonban megfeledkezni az “amatőr” gyűjtőkről sem, akik továbbra is a bolhapiacok köré csoportosulnak. Váradi András, lelkes játékgyűjtő szerint – aki mellesleg főállásban biokémikus – elsősorban az Ecseri úti piacra érdemes szombatonként kisétálni, ahol a legtöbb régi játék az 1920-as években, Németországban gyártott úgynevezett fémlemezjátékok csoportjába tartozik.
Külön jellemzője még a hazai kínálatnak, hogy ritkaságnak számítanak az olyan magyar ötlet alapján magyar gyárban készült játékok, mint például az egyesek számára még ma is emlékezetes “3 korcsolyázó pingvin”. Miután a mai gyerekeknek szóló játékpiacot ellepik a külföldi termékek, nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy a pingvinek és barátaik rövidesen igen értékes relikviákká válhatnak.