Belföld

Inspiráció – Színházajánló

A Műhely Alapítvány már nyolcadik éve rendezi meg fiatal, tehetséges koreográfusoknak fellépési lehetőséget biztosító est-sorozatát. Ugyanez történik most is a Trafóban december 7-én és 8-án este 8-tól.

Inspiráció – Színházajánló 1A program célja a fiatal, nagyközönség előtt még ismeretlen tehetségek felkutatása és bemutatása, valamint olyan eredeti ötlettel, kísérlettel jelentkező, már ismert művész támogatása, aki általa még nem használt eszközökhöz, témákhoz fordul. További fontos szempont, hogy lehetőséget kapjanak azok, akik az alapítvány és a felkért szakemberek szerint rendelkeznek olyan tehetséggel, amely alapján meghatározó szerepet tölthetnek be a jövőben a kortárs előadó-művészetben.

Az idei estekre 12 jelentkező adta be pályázatát. A bemutatásra kerülő 3-5 darabot háromtagú szakmai zsűri választotta ki (a szórólap nyomdába kerülése után) írásos pályázati anyag és rövid munkabemutató alapján.

Az est programja:

Bata Rita: Teljesen áttetsző

Gergye Krisztián: E. SCH. EROTO

Nagy Andrea: Figyelem

Umniakov Nina: Budapest, la nuit

Gergye Krisztián: E. SCH. EROTO

“Schiele képei számomra önfelismerések. “Mintha ferde tükrök.” saját belső éneim titkos analógiái. Magamban keresve portréit alkotom meg önarcképemet. ()

Mozdulatlan lények. Táncolnak. Merev, görcsös, csontos vágyak és gesztusok. Őszinteségük nem vád, nem támadás. Csak felismerés és önvállalás.”

Bata Rita: Teljesen áttetsző

jelenben

az idegben erő játssza csak a magáét !

tudom, hogy fájok Neked akarom, hogy értsd!

de nem teszem. kiszámíthatatlan lényeg

kizárom a világot”

Nagy Andrea: Figyelem

Távolodunk egymástól. Az egymáshoz fűző erő egyre gyengül, míg végül eltűnik. Elveszítjük a kapcsolatot. Magunkba zárkózunk, magunk maradunk. Magunk maradunk?”

Umniakov Nina: Budapest, la nuit

Budapest éjszaka, ahogy magyar-orosz-franciaként érzem, látom. Felkértem különböző művészeti ágak jeles képviselőit, hogy vegyenek részt ennek a témának a színrevitelében.”

További információ: Műhely Alapítvány, 456-2045.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik