[NSZ] A jó bank olyan, mint a jó futballbíró: nem beszélnek róla . Két svájci bankról azonban most nagyon széles körben beszélnek. Az UBS és a Credit Suisse 1,36 milliárd frank hitelt nyújtott a Swissairnek, és ebben benne van az a nem túl nagy összeg is, amellyel a Swissair Crossair nevű leányvállalatát, és így a légi közlekedés ellenőrzését megszerezték. A két bank a kormány és a közvélemény pergőtüzébe került. Gyanítják, olyan szándékos késéssel folyósították a kölcsönt, hogy a gépek közben a földre kényszerültek. A társaságnak arra sem volt pénze, hogy gépeit üzemanyaggal föltankolja, és jegyeit más légitársaságok nem fogadták el. Ügyfelek széles köre, neheztelve a két bankra, arra szólította föl polgártársait, hogy mondják fel ott vezetett folyószámláikat. Az ilyesmi nem tréfa: az UBS-nél állítólag tízezer folyószámla-tulajdonos jelentette be ilyen szándékát. Más a konkurens bankok kritikai szemszöge. Hatvan bank tervezi a brit Sunday Times jelentése szerint, hogy hivatalosan panaszt tesz a két svájci pénzintézet ellen, mivel semmilyen más intézménnyel nem konzultáltak, és egyedülállókként akartak a légicég átvételéből profitálni. Részletek a Népszabadságban >> Ajánlott videó
- 18:30 Chris Hemsworth és Mark Ruffalo maguk mögött hagyták a Marvel-univerzumot, hogy egymást kergessék a bűnös Los Angelesben
- 18:29 Magyar: Április 12. népszavazás lesz Orbán Viktorról
- 17:41 A cseh kormány nem vesz részt a szankciók magyar-szlovák blokádjában
- 17:13 Kiakadt az unoka: teljesen megváltozott szerinte a nagyapja által kitalált világhírű csoki
- 17:01 Takarítógépteszt: Dreame, Dyson, Roborock, Rowenta, Shark – lássuk, melyik mit tud, és kinek ajánlom
- 16:05 Ezek a hatos lottó február 22-i nyerőszámai
- 16:02 A kiírt időpontnál előbb született meg a babájuk, 200 ezer dolláros számlával hagyták el a kórházat
- 16:00 Végre egy Trónok harca-sorozat sárkányok és vérfertőzés nélkül!
- 15:34 Oroszország több száz drónnal támadja Ukrajnát
- 15:19 Fegyveres próbált behatolni Mar-a-Lagóba, agyonlőtték
- 15:06 Észtország elsőként vezeti be az oktatásba a ChatGPT Edut Európában
- 14:28 Döbbenetesen felgyorsult Dubrovniknál a tengerszint emelkedése
- 14:21 Jó fejek akartak lenni társukkal a bobosok, kizárták őket érte az olimpiáról
- 14:06 Mit szólna, ha a miniszterelnök magára varratná, hogy Fidesz?
- 14:02 Jöhet, ami még nem volt idén: az év első zivatara
- 07:50 Tóth Gabi: Hiába tagadták, a miniszterelnök úr már 2006-ban megmondta, hogy gázdíjemelés lesz
- 08:46 Két robbanás egy éjszakai betörésnél – 15 sebesült, egy fiatal rendőrnő meghalt Lvivben
- 10:33 „Nem az vagyok, aki hátra vágja magát pár gurigáért” – G.w.M visszautasítja a feltételezést, hogy megvette őt a Fidesz
- 14:28 Döbbenetesen felgyorsult Dubrovniknál a tengerszint emelkedése
- 12:55 Szijjártó az ezerforintos üzemanyagár veszélyéről beszélt
- 10:22 27 évesen meghalt egy plasztikai műtét után lábadozó influenszer
- 09:32 Videó: elmerült egy Tesla a Hortobágy–Berettyóban, a mentőket is riasztották
- 10:10 Újabb érdekes jelölt: a sárvári körzetben is indul egy Magyar Péter
- 08:11 Háború, uszítás – Mit válaszol a hisztériakeltő Fidesz-kampányra a Tisza Párt?
- 08:37 Korda György elárulta, milyen ultis Orbán Viktor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
