[Mti-eco] Hozzávetőleg egy éven belül kilábal jelenlegi mély válságából a nemzetközi polgári légiközlekedés - jósolta kedden a Légitársaságok Nemzetközi Szövetségének (IATA) vezérigazgatója. Pierre Jeanniot hongkongi sajtóértekezletén azt mondta: az IATA a szeptember 11-ei terrormerényletek előtt is 2,5 milliárd dolláros összesített veszteséget valószínűsített 2001-re 275 taglégitársaságának - ez lesz az első veszteséges év az ágazatban 1993 óta -, de a támadások óta már 7 milliárd dolláros szektorszintű globális veszteséggel számol. A merényletek óta csak az Egyesült Államok polgári légiközlekedésében 122 ezer állás veszett oda, de Jeanniot szerint világszerte összesen 200 ezren is elveszíthették munkájukat a légiiparban. Az IATA-vezető szerint azonban 2002 már a fellendülés éve lehet, mivel a repülés még mindig a tömegközlekedés legbiztonságosabb formája. A szövetség vezetője szerint a tíz évvel ezelőtti öbölháború után is körülbelül egy évig tartott a nemzetközi légiközlekedés helyreállása - hét hónap után indult ismét növekedésnek a szektor, és a növekedés mértéke további négy hónap alatt érte a korábbi hosszú távú trendet. Jeanniot derűlátóbb volt, mint a minap a Boeing vezetője. Phil Condit, a világ legnagyobb repülőgépgyártójának elnöke a CNBC gazdasági tévének a múlt héten azt mondta: a forgalom visszaesésének mértéke 5-10-szeresen is meghaladhatja az öbölháború idején tapasztalt csökkenést. Condit szerint a következő egy-két hónapban jelentős amerikai légitársaságok csődjének bejelentése várható. A Boeing 30 ezer fő szélnek eresztését tervezi polgári repülőgépgyártó ágazatában.
Ajánlott videó
- 11:42 Úszunk az olajban, de ettől még nem biztos, hogy minden benzinkútra jut üzemanyag
- 11:33 Úgy megijedt az állambiztonság a megzenésített Nemzeti Daltól, hogy egy jelentésben össze is keverték a Himnusszal
- 11:19 Takács Péter: Szerintem öngól országos hisztit csinálni egy munkahelyi feszültségből
- 11:14 Indul a szezon: óvatosan a medvehagymával
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
- 10:54 Pásztor Erzsi döntött: Ebben az évben nem állok többet színpadra
- 10:44 Gyerekkönyvet írt a férje elvesztéséről, most kiderült, hogy ő gyilkolta meg
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:25 Itt egy friss fotó Zelenszkijről és Sean Pennről, aki az Oscar-gála helyett utazott Kijevbe
- 10:24 Eltűnt egy 12 éves kisfiú Budapesten, nagy erőkkel keresik
- 10:20 „Ezért dolgozom minden nap” – Dániában szórja a gólokat, élcsapatba vágyik a 18 éves magyar kézilabdázó
- 10:17 A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát
- 10:10 Pécsi műhelyben készültek a jelmezeivel is Oscarig jutó Frankenstein kesztyűi
- 10:08 Molnár Áron a Jászai-díjat kapó Ember Márknak: Ha csöndben vagytok, azzal lerakjátok a voksotokat a regnáló rendszer mellett
- 08:06 „Miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?” – kérdezte Lázártól egy kislány Kecskeméten
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 07:52 Összeveszett Kokóékkal, visszavonult az olimpikon bokszoló
- 07:24 GVH: Orbánék újra kinevezték a régi emberüket
- 10:08 Molnár Áron a Jászai-díjat kapó Ember Márknak: Ha csöndben vagytok, azzal lerakjátok a voksotokat a regnáló rendszer mellett
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 07:42 A választás előtt sztrájk jöhet az iskolák „láthatatlan” dolgozóiért
- 06:32 Majka nem szerepel a Curtisről szóló filmben: „Félelmei vannak, hogy rossz fényben lenne feltüntetve”
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
