Belföld

Lőttek az áremelkedésnek?

Nyugaton töretlenül meneteltek felfelé a részvénypiacok egészen vasárnapig. Pedig talán több profit warning érkezett a piacra, mint idén eddig összesen, és tömeges létszámleépítésekből is jutott minden napra.

Szép emelkedéssel zárták a hetet a világ tőzsdéi, annak ellenére, hogy számos igen negatív vállalati hír látott napvilágot. Csak úgy kiemelve párat a legnagyobb társaságok közül: hétfőn a Compaq, kedden a Nortel, szerdán az Eli Lilly gyógyszergyártó, pénteken a Sun és az AMD figyelmeztette a piacokat, hogy csökkentsék várakozásaikat. Nem maradt ki a sorból az autóipar sem: Amerikában a Ford, Európában a Fiat tett hasonló tartalmú bejelentést. (Cikkünk az amerikai autóiparról >>)

A Cisco vezetése ugyanakkor kifejezetten kedvező jövőképet vázolt a hét közepén. Innentől datálható a Nasdaq erőteljes szárnyalása, amit a Dell támogatott meg pozitív idei eredményvárakozásaival.

Pénz- és állampapírpiacTizenhárom bázisponttal, 10,72 százalékra csökkent az MNB kötvény átlaghozama a hétfői kibocsátáson, jelentős túljegyzés mellett. A beérkezett ajánlatok értéke meghaladta a százhúszmilliárd forintot.

A hét egyetlen diszkontaukciójára huszonöt milliárdnyi ajánlat érkezett, a három hónapos kincstárjegy átlaghozama nyolc bázisponttal mérséklődött (10,69 százalék).

Csütörtökön két államkötvényt aukcionált az ÁKK, a kétévesből huszonhárom milliárdnyit bocsátottak ki, az ötévesből húszat, két-két és félszeres túljegyzés mellett. Az átlaghozamokba most épültek be az elmúlt hónap jelentős mozgásai, a 2003/M hozama 9,56 százalékra, a 2006/E hozama 8,77 százalékra emelkedett, ez tizenöt, illetve harminckilenc bázispontos emelkedésnek felelt meg.

Vegyesen mozogtak a másodpiacon az állampapírok a héten, a két leghosszabb lejáraton emelkedetek, a rövidebbeken csökkentek a referenciahozamok.

A DWIX index értéke változatlan maradt (10,56 százalék).

A forint fél százalékkal erősödött a dollárral (281,0) szemben az elmúlt pár napban, míg az euró sávban nem mozdult el az előző péntekhez képest, továbbra is 6,9 százalékon állt a centrumtól mérve.

Feszültté tette a részvénypiacokat a Swissair és a Sabena összeomlása is, ami elég kedvezőtlenül érintheti a pénzintézetek világát. (Cikkünk a légitársaságokról >>) Később persze konszolidálódott a helyzet, mivel a svájci légitársaság gyorsan mentőövet kapott, és – ilyen a világ – rögtön helyet adott az újságok címlapján a lelőtt/eltérített orosz utasszállítógép misztikus katasztrófájának.

Makroadatokban legalább jól teljesített Amerika. A vártnál jóval kedvezőbb üzleti bizalmi indexek láttak napvilágot a napokban, ráadásul a szeptemberi munkanélküliségi ráta is kevésbé pesszimista adatot mutatott, mint ahogy a piac becsülte.

A sztárelnökké vált ifjabb Bush is szívességet tett a tőzsdéknek, hetvenötmilliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagja ötvözve a Fed keddi kamatvágásával nyugtatólag hatott mindenkire. Így a Nasdaq végül hétszázalékos pluszban zárta a hetet, és a Dow Jones is kilencezer pont fölé emelkedett (három százaléknyi javulással).

Európa megadóan a köztes utat választotta. A vasárnapi, Afganisztán elleni légitámadás azonban azonnal elbizonytalanította a tőkepiacokat: Ázsiában már az éjszaka, Európában pedig hétfőn zuhannak a részvényárak. (Részletek >>)

5 százalékot javult a BUX

Itthon szinte minden adva volt a boldogsághoz, a felülvizsgált (és az előzetes éves négy százalékos növekedést mutató) második negyedéves GDP adat mellett a várakozásoknál kedvezőbb külkermérleg és kellemes augusztusi termelői árindex jelent meg. Kiugró többlet mutatkozott a folyó fizetési mérleg augusztusi adatában is, egyedül az ipari termelés számai kedvetleníthették el a befektetőket.

Kedden a Ruhrgas bejelentette, hogy érdeklődik a Mol gázüzletágának 49 százaléka iránt, majd még ugyanezen a napon Lengyelországból is kedvező hír érkezett: a magyar társaságot szemelték ki a PKN csomag értékesítésénél, ami a bontakozó Mol-ÖMV versenyfutásban mérföldkőnek bizonyulhat. (Részletek >>) Persze az ügylet távolról sem nevezhető lefutottnak, a következő lengyel kormány várhatóan felülvizsgálja. Az olajpapír a tőzsdén az egyik leggyengébb teljesítményt nyújtotta – már amennyire gyengének lehet nevezni a két és fél százalékos emelkedést.

Az indexpapírok – sőt általában a számottevő forgalmú részvények – a két százalékkal csökkenő Egis és a stagnáló Graboplast és Pannonplast kivételével mind felfelé mozogtak, ami a BUX öt százalékot közelítő javulásához vezetett. A héten átlagosan hatmilliárd forintos napi forgalmat mértek a börzén, leszámítva a csütörtöki tűzijátékot, amikor – idén mindössze hetedik alkalommal – átléptük a “bűvös” tízmilliárdot is.

A hét nyertese a Pick volt, közel negyven százalékos emelkedésével, miután az Arago lezárta a régóta húzódó és elég visszás ügyet, ajánlatot téve a társaság részvényeire. Az elmúlt hónapokat tekintve akár gálánsnak is nevezhetnénk a 3770 forintos felvásárlási árat, hosszabb távra visszanézve azonban meglehetősen kiábrándító ez az árfolyam, miután jóval 10 ezer forint felett is járt már a papír. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a szalámipapír siralmas évében mennyi szerepe volt az ajánlattevőnek.

Remekeltek az informatikai papírok. Az újabb szerződéseket bejelentő Synergon huszonöt, a Graphisoft tízszázalékos emelkedést mutatott. Tizedével gyarapodott a két vegyipari papír árfolyama, s ezúttal boldogság tölthette el az Antenna részvényeseit is.

Mi várható?

Vasárnap elkezdődött Afganisztán bombázása, a részvénytulajdonosok számára nagy kérdés, hogy mi csapódik le ebből a tőkepiacokra. A fundamentumoknál maradva: Amerikában kiemelhető, hogy a héten várható makromutatók (termelői árak, kiskereskedelmi forgalom) már az előző hónap számai lesznek, és okozhatnak meglepetéseket. Itthon a fogyasztói árindex szeptemberi változása nyújthat csütörtökön fogózkodót.

Csütörtökön ülésezik az ECB is, minden bizonnyal vágják a kamatszintet. Ha a lépés elmarad – mindenképpen negatív hatással lesz a kontinens részvénypiacaira. Az USA-ban lassan csordogálni kezdenek a negyedéves vállalati eredmények, bár a dömping majd csak a hónap közepétől várható. Fel lehet készülni néhány sokkoló eseményre.

Tõzsdeindexek
Index
pénteki záróár
Változás egy hét alatt, %
Változás az év eleje óta,
%
BUX
6456,6
4,58 %
-17,75 %
Varsó WIG
11654,3
-1,99 %
-34,70 %
Prága PX50
340,3
2,53 %
-28,88 %
Frankfurt DAX
4487,7
4,17 %
-30,25 %
Párizs CAC
4164,8
2,10 %
-29,73 %
London FTSE
5036,0
2,70 %
-19,07 %
Nikkei 225
10205,9
4,41 %
-25,97 %
Hang Seng
10277,4
3,28 %
-31,92 %
Dow Jones IA
9119,8
3,08 %
-15,45 %
Nasdaq
1605,3
7,11 %
-35,02 %

Ajánlott videó

Olvasói sztorik