A film annak ellenére gigagiccs, hogy a látvány pazar, a technika brilliáns, az ambíciók pedig nagyratörők. A Hatodik érzékből ismert Haley Joel Osment, 12 éves kisfiú bájos játéka sem enyhíti a film csaknem kétharmada alatt gyötrő kínkeserves szenvedést.
Spielberg nem sokat tűnődhetett azon az alapdilemmán, hogy kinek is szól tulajdonképpen filmje. Brian Aldiss ötletet adó, harminc évvel ezelőtti, Super-Toys Last All Summer Long című novellája egy húsvér mamájához görcsösen ragaszkodó robotgyerekről szól. Egyértelműen nem kicsiknek szóló mű. Évtizedek alatt Stanley Kubrick Aldiss baljóslatú művét átdolgozta, a végeredmény szintén nem a gyerkőcökhöz szólt. Ám Kubrick meghalt, Spileberg pedig átírta a forgatókönyvet és megrendezte saját verzióját, amellyel részben a mester iránti mély tiszteletét is ki kívánta fejezni. Baklövés volt.
Spileberg receptje a következő lehetett: keverd össze Pinocchiot, az Óz, a csodák csodáját, a Csillagok Háborúját, a Toy Story-t, és a Szárnyas fejvadászt. És mi az eredmény? Valami, ami kicsik számára követhetetlen, a nagyobbacska gyerekek és felnőttek pedig a film felén nyugtalanul fészkelődnek, és a menekülésen törik a fejüket.
Lényegében három felvonásos csapással van dolgunk. Az első felvonás – messze a legjobb rész – a távoli jövőben kezdődik, amikor a globális felmelegedés következtében elolvadtak a jéghegyek, az önző emberiség pedig kényelmének fenntartása végett az alantas és kevésbé alantas – szeretkezés – feladatok ellátására robotok garmadát állítja elő. Egy megszállott, jó marketingérzékkel bíró professzor zseniális ötlettel áll elő: miért ne gyártanának szeretni tudó és jó sok pénzt fialó robotgyerekeket, akik a gyerektelen szülők bánatát enyhíteni képesek. A cég egy lojális alkalmazottját, – akinek gyermekét épp hibernálták arra az időre, amíg az őt megtámadó gyógyíthatatlan vírus ellenszerét megtalálják, éri a megtiszteltetés -, hogy a szülők örök szeretetére programozott robicseket, név szerint Davidet hazavigye.
Ám a tudomány fejlődik, a szülők igazi fia meggyógyul, hazatér és a szerető robotgyereket módszeresen igyekszik kitúrni mama és papa szívéből. Sikerül is neki: robicseket bölcsességeket osztó Teddy mackójával együtt kidobják az erdőbe. David pedig elindul, hogy megtalálja a Pinocchió-ból ismert Kék tündért, az egyedüli személyt, aki képes lehet őt húsvér kissráccá varázsolni. Az út fordulatokban gazdag, fárasztó és túlhosszú. (Vágyának beteljesülésére Davidnek 2000 évet kell várnia.)
Aldiss rövid történetéből terjengős, soha véget nem érő film lett, a szereplők – robicseken kívül – nem szimpatikusak, így lehet az, hogy a film alapkérdése nem az, hogy “Képesek vagyunk-e a robotokat szeretni?”, sokkal inkább az, hogy “Mi az ördögnek akarnak ezek a vasszívű, madárijesztő agyú gépek szeretni bennünket?”. A mesterséges intelligencia kutatók valószínűleg hajukat tépik.
A. I. – Mesterséges értelem (A.I. – Artifical Intelligence), 2001. Színes, amerikai film, 145 perc. Rendező: Steven Spielberg, operatőr: Janusz Kaminski. Főszereplők: Haley Joel Osment, Jude Law, Frances O’Connor. Forgalmazza az InterCom.
