[FN, MTI-Eco] Oroszországban a GDP 5,5 százalékkal növekedett az első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölték a moszkvai gazdasági minisztériumban előzetes adatként. Tavaly az első hét hónapban 8,8 százalékos volt a növekedés 1999-hez képest. Az orosz ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt januártól júliusig éves összehasonlításban a tavalyi 12,9 százalékos ütem helyett. Az első hét hónap halmozott fogyasztói inflációja 13,2 százalékos volt a múlt évi 11,5 százalék helyett. A minisztérium az infláció lassulását jósolta a következő hónapokra. A gazdasági kormányzat 5-5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít egész évre, a tavalyi 8,3 százalékos rekordütemű GDP-többlet után.
Ajánlott videó
- 12:43 Lánczi Tamás kutatóintézetet alapított
- 12:36 Szlovákia Borbély Alexandra filmjével indul az Oscarért
- 12:19 Miley Cyrust azzal vádolják, hogy Bruno Mars egy régi daláról másolta Flowers című számát
- 12:14 Összebarátkozott Peter Šrámek és Zámbó Krisztián, de nem fognak közösen Zámbó Jimmy-dalt énekelni
- 12:13 „A játékosokat senki sem kérdezi” – a Liverpool kapusa máris kritikus az új BL-lel
- 12:13 Bajban van a Titanicot gyártó cég
- 12:13 A teraszokon is betiltaná a dohányzást az Európai Bizottság
- 12:04 Centiken múlt, hogy nem ütötte el a vonat a biciklist Fertődnél
- 11:52 HVG: Központilag elvonnák és újraosztanák a települések helyi iparűzési adóját
- 11:52 Letartóztatták az öt hónapos gyerekét halálosan bántalmazó férfit
- 11:51 Ha bárki azt hitte, lezárult az olimpia egyik legnagyobb botránya, tévedett
- 11:51 Fára akadt autó, honvédek a gáton – galéria
- 11:42 Mészáros Bende „alaposan beégett” Zsigmond Angi előtt az első randijukon
- 11:06 Magyar deszkás kölykök, Ukrajnából hazatelefonáló, lehallgatott orosz katonák és a japán #metoo is feltűnik az idei Verzión
- 11:06 „Az átlagos börtönlakónál jogérzékenyebb vagyok” – háborút vív a rendszer ellen egy rab
- 19:02 Liptai Claudia kórházba került, már a Sztárban sztár All Stars alatt is érezte a bajt
- 09:37 Magyar Péter minden szerződéses és tartalékos katonát a gátakhoz vezényelne
- 06:30 Attól tartottak, hogy csúfolni fogják a kisfiút, ezért a bíróság megtiltotta, hogy történelmi nevet kapjon
- 21:16 Pócs János elment megnézni az árvízi helyzetet a Tiszához, ahol nincs is árvízi helyzet
- 11:06 „Az átlagos börtönlakónál jogérzékenyebb vagyok” – háborút vív a rendszer ellen egy rab
- 11:03 Korlátlan netet ad 5 napra a Yettel az árvíz miatt
- 10:19 Dávid Ferenc: Sokat veszítettek a nyugdíjasok, nem szerencsés, ami a nyugdíjakkal történik
- 10:48 „Ilyenkor nem a propagandaadótokon kell okoskodni” – nem megy el a köztévés vitára Magyar Péter
- 06:57 Fort Boyard: Németh Kristóf színészi játéka a Barátok köztöt idézte fel Istenes Bencében
- 07:26 Palvin Barbara: A gondolat már megszületett, a gyerek még nem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!