Japánban eddig csupán Pillangókisasszony-előadásokon jártam. Azaz nem jártam soha. Pedig már gyerekkoromban vonzott ez a különös világ, melynek különösségét én nem annyira a távol-keleti egzotikumban látom, sokkal inkább abban a sejtelmesen tiszta életvitelben, mely kisugárzik onnét és küldi üzeneteit: szertartásai, kertjei, háromsorosra koncentrált haiku-versei, csodás finomságú képzőművészete, szinte szakrális ételkultúrája, tradíciói, a legendás udvariasság minden eleméből. Őrületesen érdekel az a civilizációs ugrás, mely Japánban néhány évtized alatt végbement, az a végletesség, mely a lelki finomság és a vad szenvedélyesség között feszül. És nem utolsósorban a technikában elért lenyűgöző tökély: erről én úgy szavazok, hogy öt Hondám és két Mitsubishim volt eddig, egyik jobb és megbízhatóbb, mint a másik. Többi masináikról nem is beszélve.
A japán konyha nem zabáltató gépezet. Kialakította és megőrizte szentségét, anélkül, hogy megfosztana az evés gyönyörétől. Sőt! Minthogy szokásai mögött sok évszázados tapasztalat van, s a cél nem a kedvszegés, hanem az evésben is a test és a lélek harmóniája, japánul enni nagyon jó, nagyon megnyugtató, és az utógyötrelmeket is megtakarítja az embernek, azaz nagyon egészséges. Először vagy tíz éve Kölnben jártam japán étteremben, és nagyon tetszett az orrunk előtt forró lapon készített sokféle hal. Most a Csatárka utcai hírneves, exkluzív Fuji Étterembe látogattam el.
Hangulat: halk és megnyugtató
Választék: beláthatatlan
Árak: alig meghatározható a sokféleség miatt, tömött buksza (kártya) ajánlatos
Jellegzetes, finom belső és hangulat. Itt halkan zajlik az élet. A lenti étteremben kényelmes fotelok várnak, de az emeleten van hagyományos, földönüldögélős terem is, ezt húsz évvel ezelőtt tán még megkockáztattam volna. Kiváló segítőtársnak bizonyuló pincérünktől olyan étrendet kértünk, mely beavató jellegű. Ez nem könnyű feladat, minthogy csekély 200 féle étel kapható. Európai értelemben vett fogásokról, levesről, elő- és főételről nehéz beszélni, itt csipegetés zajlik egyszerre sokféléből. De ha mindenáron akarom, előételnek nevezhetem a Zenzai-tálkát: gyömbéres tonhal, párolt spenótlevelek, bab japánosan, ecetes tintahalláb. Gyomrunk ezennel elő volt készítve! A csúcsélmény következett, a Sashimi: abszolút nyers tengeri herkentyűk, azaz gyémántrák, tintahal, polip, királylazac, tonhal, Szent Jakab kagyló. Mindez, mondom, nyersen. Tiszta, ősi ízek. Nemhogy megterhelnéd magad vele, hanem megtisztulsz tőle. Így lehet (lehetne) sokáig élni! Ezután hozták a Teppan yakit, ez a vaslapon sült ételek neve. Felséges volt ebben a formában is a királylazac, meg a rák, kagyló, bélszín, rizzsel és egy tál sült zöldséggel. És íme, mindehhez, mintegy mellékesen megjelent a levesek nélküli japán konyha szinte egyetlen levese, a Miso, sajátos, hasonlíthatatlan ízt lopva a halételekhez. Persze forró rizspálinkával kezdtük, az ételekhez pedig pirított barnarizzsel ízesített zöld teát kortyoltunk. Itt enni nem olcsó mulatság, de ünnep, és maradandó élmény. Érdemes rá áldozni.
