[FN, Microbróker] A BUX 66 ponttal, 6575 pontra erősödött. Az New York-i tőzsdére figyel a nagyvilág, az ottani befektetők pedig a FED keddi és szerdai ülésére. Az elemzők ugyan egységesen kamatcsökkentésre számítanak, a mértékben (25 vagy 50 bázispont?) viszont megoszlanak az álláspontok. Így nem meglepő, hogy ma alacsony forgalom mellett szűk sávon belül mozgott a BUX. Némi ingadozás után a 6520 pontos szint körül stagnált az index, amit csak a Matáv áremelkedése mozdított ki.
Az összforgalom 2,507 milliárd forintot tett ki. Ebből a Matáv 32, az OTP 28 százalékkal részesedett. Több céget is érint, hogy kihirdették a július elsejétől érvényes földgázárakat, melyek átlagosan 12%-kal haladják meg az előző félévben érvényeseket. Ugyanakkor csökken a villamos energia nagykereskedelmi ára, ezzel növelve az áramszolgáltatók árrését, míg a fogyasztói ár nem változik. Ma hivatalosan is meghirdette a szlovák állami privatizációs társaság az ország egyetlen nyersolaj-finomítójának, a Slovnaftnak 8 százalékos részvénypakettjét, amelyért a Mol is harcba száll. A Mol jegyzése az utolsó órában tapasztalható vételi érdeklődésnek köszönhetően 1,8%-kal állt magasabban a nap végén (4000 forint), mint pénteken. A Matáv árfolyama 807 forinton állapodott meg, ez 1,9%-os növekedést jelez. Az OTP törzsrészvényének árfolyama ma 0,7 százalékkal nőtt, a nap végén 14750 forinton forgott a papír. A gyógyszergyári papírok közül nem változott a Richter részvényének árfolyama (15500 forint), míg az Egis záróára fél százalékkal emelkedett (9850 forint).
Részletes záróárak >>
Ajánlott videó
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 25.
- 20:58 Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 19:58 Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 18:33 Az ünnepi készülődés egyszerűbb oldala
- 18:15 Két kigyulladt konyhához is riasztották a tűzoltókat karácsony napján az ország két különböző pontján
- 20:10 Meghalt John Robertson, aki két BEK-döntőben is főszerepet játszott
- 15:25 Januárban egy nagy mobilmárka ismét megpróbálja bevenni a hazai piacot
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 14:34 Daniel Sternt felhívták a Reszkessetek, betörők!-ház mostani tulajdonosai egy furcsa kéréssel
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 15:55 Lezuhant a Kilimandzsárónál egy helikopter, ami cseh turistákat mentett ki a hegyről
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 17:01 Ingyen adják az elmúlt évek legjobb szerepjátékát
- 14:05 Dopeman verset írt a miniszterelnökről Orbán a nap címmel
- 11:05 Alkoholt fogyasztott a sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával
- 14:24 Trump: Boldog karácsonyt mindenkinek, még a radikális baloldali söpredéknek is
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
