[MTI] A Malév az idén 7,5 milliárd forint körüli - a tavalyinál 1 milliárd forinttal több - bevételt remél charter-járatai üzemeltetésétől. Ajtai Róbert, a légitársaság charter részlegének vezetője az MTI-nek elmondta: tavaly 240 ezer utast szállítottak a charter-gépeken. Egyebek között a konkurencia megjelenésével indokolta, hogy az idei megrendelések szerint az utasszám várhatóan 200 ezerre csökken 2001-ben. Az utasszám mérséklődésének ellenére a légitársaság az idén először komoly nyereséget remél ebből a tevékenységéből, a korszerűbb flottának köszönhetően. Tavaly a charter-forgalomban a Malév négy-öt Tu-154-est üzemeltettek, helyettük az idén két Boeing 737-400-ast állítottak forgalomba. Míg 2000-ben hetente 24 járatot közlekedtetett a légitársaság, az idén számuk 27-re emelkedett. A hagyományos nyaraló helyek mellett - Görögország, Spanyolország, Törökország, Málta - újdonságnak számítanak az idén indított jordániai, illetve Barcelonába érkező járatok.
Ajánlott videó
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 25.
- 20:58 Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 19:58 Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 18:33 Az ünnepi készülődés egyszerűbb oldala
- 18:15 Két kigyulladt konyhához is riasztották a tűzoltókat karácsony napján az ország két különböző pontján
- 20:10 Meghalt John Robertson, aki két BEK-döntőben is főszerepet játszott
- 15:25 Januárban egy nagy mobilmárka ismét megpróbálja bevenni a hazai piacot
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 14:34 Daniel Sternt felhívták a Reszkessetek, betörők!-ház mostani tulajdonosai egy furcsa kéréssel
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 15:55 Lezuhant a Kilimandzsárónál egy helikopter, ami cseh turistákat mentett ki a hegyről
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 17:01 Ingyen adják az elmúlt évek legjobb szerepjátékát
- 14:05 Dopeman verset írt a miniszterelnökről Orbán a nap címmel
- 11:05 Alkoholt fogyasztott a sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával
- 14:24 Trump: Boldog karácsonyt mindenkinek, még a radikális baloldali söpredéknek is
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
