[FN, MTI-Eco] A Biztosítási Csalás Ellenes Szervezetek Nemzetközi Szövetsége az idén Budapesten tartja éves konferenciáját , a csütörtökön kezdődött kétnapos tanácskozást Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke nyitotta meg. Szász Károly üdvözlő beszédében kitért a magyar biztosítási szektor csalással kapcsolatos problémáira, a csalás elleni lépések eddigi eredményeire, valamint a PSZÁF-nak a pénzmosás elleni küzdelemben játszott szerepére és a megtett, illetve tervezett intézkedéseire. Az International Association of Insurance Fraud Agencies (IAIFA) tagjai elsősorban a biztosítási csalásra koncentrálnak, mert azt a társadalom valamennyi szegmense elleni bűncselekménynek tekintik, nem pedig olyan bűntettnek, amelynek valójában nincs áldozata - hangsúlyozza a PSZÁF közleménye. A szövetséghez tartozó szervezetek évente egyszer ülnek össze, ezen kívül regionális szemináriumokat tartanak, amelyeken egyebek közt olyan témákat vitatnak meg, mint például hogyan perelhetők és szerezhetők vissza a csalással szerzett vagyontárgyak.
A PSZÁF honlapja >>
Ajánlott videó
- 07:09 Percekkel a támadás után halhatott meg Rob Reiner és felesége
- 06:59 Túl a csontvelő-átültetésen, de még nem otthon – így töltik a karácsonyt a gyerekek és családjaik a Démétér Házban
- 06:51 Erdő Péter: A valódi szeretet és a kényelmet és a mindennél többre becsülő önzés ellentmond egymásnak
- 06:40 Meghalt Patt Finn, a Jóbarátok és a Seinfeld színésze
- 06:19 Karácsony első napján is lehet még itt-ott havazás
- 06:00 Épphogy el tudott ugrani az eladó a boltba becsapódó autó elől
- 05:42 Fordulópont a dohányzásban: egyre több felnőtt vált füstmentes megoldásra
- 05:30 Kvíz: a Mennyből az angyal talán megy, de a többi karácsonyi gyerekdalt is tudod folytatni?
- 04:44 Kós Hubert nem érzi úgy, hogy neki kell a hátán cipelnie a magyar úszósportot
- 21:16 Halálos baleset történt szenteste
- 21:04 Mikor jön a nyugdíj 2026-ban?
- 20:30 A vb-címről lemaradt, de a fizetési versenyben utcahosszal nyert Verstappen
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
- 04:44 Kós Hubert nem érzi úgy, hogy neki kell a hátán cipelnie a magyar úszósportot
- 20:30 A vb-címről lemaradt, de a fizetési versenyben utcahosszal nyert Verstappen
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 14:46 Kilencvennyolc milliárdot fizettet be a kormány Budapesttel jövőre
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 06:19 Karácsony első napján is lehet még itt-ott havazás
- 06:40 Meghalt Patt Finn, a Jóbarátok és a Seinfeld színésze
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
