(MTI-eco) Svédország már az EU bővítésének kezdetétől megnyitja munkaerőpiacát az újonnan
csatlakozó országok előtt - közölte kedden a svéd külügyminiszter. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az új tagországok, - bizonyos technikai kiigazításoktól eltekintve -, ugyanolyan feltételek mellett juthatnak be a svéd munkaerőpiacra, mint a jelenlegiek. Az EU soros elnökségét a hónap végéig ellátó Avédország az első tagállam, amely hivatalosan is bejelentette a munkaerő-áramlás ügyében követni kívánt politikáját. A csatlakozási tárgyalások politikailag egyik legkényesebbnek számító fejezetével, a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos közös uniós tárgyalási álláspont legfeljebb hét évig tartó átmeneti időre teszi lehetővé az új tagországokból érkező munkaerő beáramlásának korlátozását. Magyarország azt szabta az uniós álláspont elfogadásának egyik feltételéül, hogy a tagországok tegyenek nyilatkozatot arról,
milyen nemzeti szabályozásokat kívánnak alkalmazni az átmeneti időszakban. A munkaerő-fejezettel kapcsolatos nehézségeket mutatja, hogy az EU-szlovén tárgyalások keddi fordulóján ezt a témakört nem sikerült ideiglenesen lezárni. Szlovénia ugyanis nem tudja elfogadni az uniós álláspont alapján lehetővé váló
korlátozásokat.
Ajánlott videó
- 21:16 Halálos baleset történt szenteste
- 21:04 Mikor jön a nyugdíj 2026-ban?
- 20:30 A vb-címről lemaradt, de a fizetési versenyben utcahosszal nyert Verstappen
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 17:57 Tizenöt-húsz órás áramszünetek Ukrajnában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 16:58 Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 16:16 Fegyvernek nézte a klarinétot a mesterséges intelligencia: „vörös kód” lépett életbe egy floridai iskolában
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 10:07 Gulyás „gerinctelen” Gergelynek üzent karácsonyi videójában Molnár Áron
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 13:28 Videón, ahogy víznyelőbe borul egy lakóhajó Angliában
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 11:12 Meghan Markle a giccses kölcsönkonyhájában bizonygatja: ő a közel tökéletes amerikai háziasszony
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 15:05 Gyászol a sportvilág, meghalt Anatolij Bondarcsuk
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
