(FN, NSZ) A Népszabadság megbízható forrásra hivatkozva arról számol be, hogy a német családi tulajdonban lévő Tengelmann cég pénzügyi nehézségekkel küzd , és több magyarországi érdekeltségét igyekszik eladni. Mindenekelőtt a Skála-Coopban lévő meghatározó részesedését szeretné pénzzé tenni. A hónapokkal ezelőtt megkezdett tárgyalások a részvényköteg eladásáról nemrégiben megszakadtak. Az új magyar jogszabály - amely szerint a kisebb részvényeseknek papírjaik tőzsdei áron történő megvásárlására a vevő már nemcsak az ötvenszázalékosnál nagyobb részvénycsomag eladásakor köteles ajánlatot tenni - megnehezíti a szándék megvalósítását. Imre István, aki tavaly decemberig tíz éven át volt a Skála elnök-vezérigazgatója, elmondta, hogy ő már jó egy évvel ezelőtt szeretett volna partnert keresni a Skálának, mert a szakáruházak és a hipermarketek egyre keményebb versenyt támasztanak a társaság általános áruházainak. Véleménye szerint a Skála csak akkor lehet eredményes, ha hozzáfér azokhoz a beszerzési lehetőségekhez, pénzforrásokhoz és know-how-hoz, amelyekkel a nagy nemzetközi cégek rendelkeznek. A Tengelmann a Skála-csomagon kívül az OBI barkácsáruházláncot is szeretné eladni, megtartaná viszont a Plus diszkont üzlethálózatot.
A Tengelmann honlapja >>
Ajánlott videó
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 17:57 Tizenöt-húsz órás áramszünetek Ukrajnában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 16:58 Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 16:16 Fegyvernek nézte a klarinétot a mesterséges intelligencia: „vörös kód” lépett életbe egy floridai iskolában
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 15:05 Gyászol a sportvilág, meghalt Anatolij Bondarcsuk
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 14:46 Kilencvennyolc milliárdot fizettet be a kormány Budapesttel jövőre
- 14:46 Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t
- 14:21 Bod Péter Ákos: 2025 a forint éve volt, de nem a gazdaságé
- 13:57 Az emberevő karácsonyi macskától az ajándékokat kakiló farönkig – különös karácsonyi hagyományok a nagyvilágban
- 13:28 Videón, ahogy víznyelőbe borul egy lakóhajó Angliában
- 10:34 Három ember, közöttük két rendőr halt meg egy moszkvai robbantásban
- 08:06 Galambos Lajos: A gyerekeimnek mondtam, hogy az idei ünnep egy kicsit másképp zajlik
- 14:46 Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 12:20 Influenza: 46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 07:57 Így úszható meg a karácsonyi túlzabálás és a vele járó plusz kilók
- 06:26 310 ezres fizetésért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
