(FN, Prim) Egy új, elektronikus levelezés útján terjedő féreg kezdte el a napokban terjedését és működését . A Noped névre hallgató új program egyáltalán nem számít átlagos féregnek, ugyanis arra hivatott, hogy az általa megfertőzött számítógép merevlemezén pillanatok alatt körbenézzen, és különböző gyermekpornográfia témájú képek után keressen. Amennyiben talál ilyen jellegű fájlokat, akkor azokról elküld egy jelentést az amerikai kormányzat megfelelő hivatalainak. A jelentésben a féreg feltünteti a pedofil képeket tartalmazó számítógép gazdájának e-mail címét, valamint a féreg az elektronikus levél csatolmányaként egy gyanúsnak tartott képet is elküld a hatóságoknak. Andrew Antipass, egy brit biztonsági cég, a Techserv szakértője szerint amellett, hogy a Noped akár hasznos munkát is végezhet, természetesen számos törvénybe ütköző cselekedetet is végrehajt, hiszen mégiscsak egy féregről van szó. Antipass azt is elmondta, hogy szerinte nagyon kétséges, hogy az új vírus megfelelő hatékonysággal képes-e a pedofil témájú képek felismerésére, ennek következében pedig nagyon valószínű, hogy a nyomozóhivatalok elektronikus levelezőrendszerét nagymértékben le fogják majd terhelni a téves riasztásokat tartalmazó e-mailek.
Folytatás a Prim Online-on >>
Ajánlott videó
- 05:00 „Tojok én a te karácsonyodra, Mr. Potyaleső!” – mennyi pontot szerzel a Reszkessetek, betörők!-kvízben?
- 21:48 Nem sokkal a felszállást követően lezuhant a líbiai vezérkari főnök gépe Törökországban
- 21:44 Elegük van az édeskés „fánkszagból” Haverhill lakóinak
- 21:21 Körömrágós meccsen jutott tovább Elek Gábor csapata a kupában
- 21:17 75 millió forint értékű bálnahányadékkal menekült a férfi, elkapták
- 21:01 Etetünk, tehát szeretünk? – hogyan élik meg a karácsonyt az evészavaros betegek
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 23.
- 20:12 A szlovák államfő aláírta a Benes-dekrétumok megkérdőjelezését bűncselekménnyé nyilvánító törvénymódosítót
- 19:29 Vezetékes ivóvíz nélkül maradhat karácsonykor egy egész falu Nógrádban
- 19:29 Mehringer Marci szerint Nagy Feró a kihasználó rendszer egyik legnagyobb áldozata
- 19:18 Holtan találták a 27 éves biatlonistát a hotelszobájában
- 18:57 Többórás vécészünetek miatt rúgták ki, beperelte volt munkáltatóját egy kínai férfi
- 18:39 Még nem teljesen készült fel a kormány a karácsonyra
- 18:36 Elhappolná a békecsúcs rendezését Budapest elől Moszkva egyik szövetségese
- 18:19 Jáksó László az anyjáról: Kifejezetten gonosz volt
- 21:44 Elegük van az édeskés „fánkszagból” Haverhill lakóinak
- 21:17 75 millió forint értékű bálnahányadékkal menekült a férfi, elkapták
- 16:56 Az Akadémiai Dolgozók Fóruma kiposztolta a HUN-REN-vezetők fizetését
- 21:48 Nem sokkal a felszállást követően lezuhant a líbiai vezérkari főnök gépe Törökországban
- 16:42 Mindenét eladta a brit család, hogy új életet kezdjenek Thaiföldön – semmit sem bántak meg
- 13:33 Lopni járt a drogériába egy idős pár – őket keresik
- 19:29 Vezetékes ivóvíz nélkül maradhat karácsonykor egy egész falu Nógrádban
- 17:42 25 évvel később is belefér filmbéli jelmezébe Cindy megformálója A Grincsből
- 17:55 És akkor Macron elővett a zsebéből egy B tervet
- 15:03 Őrizetbe vették Greta Thunberget Londonban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
