Belföld

HétvégiBarométer – május 26.

Új helyen az MFB. Nincs pontos indoklás a "bolygó bank", a Magyar Fejlesztési Bank vándorlásaira. Ha menekülnének a felügyeleti jogtól a miniszterek, az is hasonló mozgással járna, de legalább ennyire indokolja az új tárcához, a Miniszterelnöki Hivatalhoz való áthelyezést, hogy a kormány bankja a lehető legközelebb legyen a miniszterelnökhöz.

A Népszabadság összeállításából annyi kiderül, hogy az MFB felügyeletét egyik szakminiszter sem akarta elvállalni. Matolcsy György ezt korábban maga is megfogalmazta, mondván, a Gazdasági Minisztérium ehhez nem ragaszkodik. Megoldotta: most már Stumpf István kancelláriaminiszter gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Alig két hónapig bajlódott vele a gazdasági miniszter, akihez a pénzügytől került. A döntést akkor azzal indokolták, hogy a bank elsősorban a kormányzati fejlesztésekkel foglalkozik, ezért inkább az ilyen feladatokat koordináló Gazdasági Minisztérium alá tartozzon. De mivel a gazdasági miniszter sem érezte magát illetékesnek, most – május 19-ével – az MFB a Miniszterelnöki Hivatalhoz került. Kormányzati körökből úgy tájékoztatták a Népszabadságot, hogy a szakminisztereket zavarta a Magyar Fejlesztési Bank vezető személyiségeinek rendkívül jó a kapcsolata a kormányfővel. Mint mondták, a tárcák első emberei úgy érezték, nem tudják érdemben befolyásolni a bank ügyeit, sőt azokról sokszor csak későn és áttételesen értesülnek, ezért nem is vállalhatnak felelősséget a tevékenységéért. (Bár senki sem mondta ki, de valószínű, hogy Simicska Lajosnak, az adóhatóság volt elnökének befolyására gondoltak, aki most az MFB elnöki tanácsadója, de továbbra is Orbán Viktor egyik legközelebbi bizalmasa. Az elnök-vezérigazgató, Búza Éva egyébként most nem vesz részt a bank operatív irányításában, gyesen van.)

Az összeállítás beszámol arról is, hogy az eredetileg az autópálya építésére szánt 35 miiliárd forintból mennyit csoportosítanak át a szövetkezeti külső üzletrészek visszavásárlására, és mennyit helyeznek át a tőketartalékba, amit egyébként szabadon használhat fel a bank. 370 ezer emberről van szó, akik a kisgazdák által kezdeménezett akcióban reménykedve adták a papírjaikat a területi földhivatalokhoz. A héten egyébként bejelentette a Szabad Demokraták Szövetsége, hogy a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényt, amely alapvetően megváltoztatta a pénzintézet funkcióját és irányítását, megtámadja az Alkotmánybíróságnál, mert a bank működése nem átlátható, és a törvény lehetővé teszi, hogy banktitokra hivatkozva közérdekű adatok ne kerüljenek nyilvánosságra. Magyar Bálint a tegnapi tájékoztatón úgy ítélte meg, hogy a törvénnyel a szabad rablás lehetőségének intézményesítését fogadták el. Kifejtette, hogy a törvény lehetőséget nyújt a “Fidesz-kliensek” megrendeléshez juttatására, valamint az állami vagyon kontroll nélküli értékesítésére.

Stumpf István az SZDSZ vádjaira reagálva megjegyezte: ez a kormány másfajta gazdasági- és társadalomfilozófiát képvisel, amelynek a középpontjában a hazai kis- és középvállalkozások támogatása áll. Ez a törvény részletesen szabályozza a kormány és az MFB költségvetési kapcsolatát, tehát átlátható, egységes szabályozást eredményez.

Még két kis hír a Magyar Nemzetből

A tiszai árvizek elleni közös védekezés érdekében tegnap a folyó vízgyűjtő területén található öt ország vízügyekért felelős miniszterei aláírták a budapesti nyilatkozatot, amely értelmében a jövőben összehangolják a vízkár-elhárítási stratégiájukat.

Újabb olajfejezet kezdődik: a Miskolci Városi Ügyészségre tegnap megérkezett a vádemelési javaslat az egyik hírhedt olajcég, az ETL Rt. ügyében, tudta meg a Magyar Nemzet Martossy György szóvivőtől. Az ügyészség három-négy héten belül dönt arról, hogy lesz-e vádemelés. Információink szerint az eljárásnak amely 1,6 milliárd forintos csempészet alapos gyanúja miatt indult három gyanúsítottja van, köztük a társaság egyik vezetője, M. Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik