Belföld

FigyelőBarométer – május 15.

admin

2001. 05. 15. 09:38

Előbb-utóbb minden vállalat e-business lesz (+1). Felújítják a fővárosi levegőminőség-mérő műszereket (+1). Jön a kénmentes üzemanyag (+1). Emelkedik a FigyelőBarométer.

Az ország első vezérigazgatói tanácskozásán, Parádsasváron az új gazdaság technikai lehetőségeiről szólva Herger Tamás, a SAP Hungary Kft. vezetője elmondta, hogy néhány év múlva már egyetlen vállalat sem kerülheti el az internet nyújtotta lehetőségek hatékony alkalmazását. Az információs szupersztráda korában nem abban áll a cégvezetők feladata, hogy “e” betűt tegyenek minden elé, amit eddig is csináltak, de még az alapvető kommunikációs feladatok megoldására hivatott website-ok megtervezése is édeskevés. Várnai Éva, az Andersen Vezetési Tanácsadás partnere szerint az internet ésszerű alkalmazásához minden hagyományos vállalati funkciót alaposan át kell vizsgálni, hogy milyen módon lehetne a kommunikáció gyorsításával a hatékonyságot javítani. A globalizáció és az internet ugyanis új lehetőséget nyitott meg azzal, hogy az adatok tekintetében gyakorlatilag megszűntek a földrajzi távolságok (az információk pillanatok alatt juthatnak el a földgömb egyik feléről a másikra). Ez viszont lehetővé teszi a vállalati értékteremtő folyamatok teljes újratervezését. Óhatatlanul előtérbe kerül azonban a biztonság kérdése, mert a nagy üzletekhez általában nagy üzleti titkok tartoznak. Az internet hatékony használata ezért elképzelhetetlen a megfelelő biztonsági intézkedések meghozatala nélkül.

Budapesten jelenleg csak egy helyen mérik a levegő ózonkoncentrációját, a légszennyezettséget mérő nyolc mérőműszer mindegyike meglehetősen elavult. A főváros ezért felújítja a mérőhálózatot, mely a jövőben a jelenleginél kevesebb, hat állomásból fog állni. A kevesebb azonban többet jelent, hiszen a telepítendő állomások mindegyike a mostaninál lényegesen modernebb. Az új hálózatban többek között lehetővé válik az ózonkoncentráció folyamatos nyomon követése, és a jelenleginél több szennyező anyag monitorozása is; a berendezések megfelelnek az Európai Uniós normáknak. A műszerekre szükség is van, hiszen Budapest levegője meglehetősen szennyezett. Éppen ezért a szakemberek szerint igencsak valóságközeli feltételezés, hogy indokolt esetben sor kerülhet szmogriadó elrendelésére is.

Éppen a szén-dioxid-kibocsátás visszafogása a célja az Európai Bizottság javaslatának, mely valamennyi tagországot a kénmentes benzin és dízelolaj 2005-ös bevezetésére szólítja fel. Az EU-s forgatókönyv szerint 2011-től kizárólag ilyen benzinfajtákat lehetne vásárolni, a dízelolaj esetében azonban csak később döntenek a kötelező alkalmazás bevezetésének időpontjáról. Az üzemanyagban lévő kén azáltal növeli a levegőbe jutó szén-dioxid mennyiségét, hogy rontja a kibocsátott kipufogógáz kezelésére hivatott eszközök, például a katalizátorok hatékonyságát. A 2000. január 1-jétől hatályos uniós jogszabály 150 mg/kg-ban határozza meg a benzin, valamint 350 mg/kg-ban a dízelolaj kéntartalmának maximális értékét. Ezek a határok 2005 elejétől mindkét üzemanyagfajta esetében 50 mg/kg-ra csökkennek majd. A most javasolt szigorítás ugyanakkor bevezetné, majd bizonyos idő után általánossá tenné a kénmentes (a gyakorlatban 10 mg/kg-nál alacsonyabb kéntartalmú) üzemanyagok használatát is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Derecske, 2018. június 8.
Aszfaltterítő gép munka közben. A kivitelezés alatt lévő M35-ös autópálya 60-as kilométerszelvényének jobb oldali pályáján, Derecske határában a második aszfaltréteget építik be. 
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.