Hosszú távon kedvezőbbek a kilátásokA háztartások áprilisban kissé kedvezőbbnek tartják saját pénzügyi helyzetüket, mint márciusban, az ország gazdasági helyzetének megítélése azonban nem változott. A következő egy évben viszont mar nemcsak saját gazdasági helyzetük egyre kedvezőbb változására számítanak, hanem az országéra is.
Stagnál a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Rt. szerint a lakosság a korábbinál optimistábban látja a jövőt, legalább is ez derült ki legfrissebb felméréséből. A háztartások gazdasági várakozásait reprezentáló lakossági bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke áprilisban 3 ponttal emelkedett. Az üzleti szféra ugyanakkor kedvezőtlenebbül látja a helyzetet – ez a részindex 1,5 ponttal csökkent. Ezen belül az ipari cégek várakozása romlott leginkább, a kereskedelmieké ugyanakkor némileg javult. Hiába hát a bizakodóbb lakossági hangulat, a romló ipari várakozások stagnálásra kárhoztatták a konjunktúra indexet.
Körkép a tőzsdei gyorsjelentésekről
Néhány cég ma tette közzé negyedéves gyorsjelentését. Lássuk hát, ki mit produkált az első három hónapban!
• Egis: az elemzői konszenzusnál kedvezőbb, 2,2 milliárd forintos (+5%) adózott eredményt ért el az első negyedévben. Az árbevétel 16,6 milliárd forint (+15%) lett
• Graboplast: a nettó eredmény némileg elmaradt a várakozásoktól, 154 millió forint lett, az árbevétel 3 százalékkal 3,9 milliárd forintra csökkent az előző negyedévhez képest.
• Mezőgép: a bázisidőszakhoz képest mind az árbevétel, mind a nyereség emelkedett, ám nem az elemzők által várt mértékben. A mérleg szerinti eredmény 110 millió forint (+692%), a forgalom 2,5 milliárd forint (+19%) volt.
• Démász: a 671 millió forint adózott nyereség fele a múlt évinek, és az elemzők egymilliárd forintos várakozásától is alaposan elmaradt. A társaság villamosenergia-értékesítésből származó árbevétele 7,23 százalékkal nőtt az első negyedévben, és elérte a 14,7 milliárd forintot, míg a hőértékesítésből 118 millió árbevétele származott a cégnek, 22 százalékkal kevesebb, mint tavaly.
• Globus: nettó árbevétele január-márciusban 4,6 milliárd forintot tett ki, az adózott eredmény 133,6 millió forint volt március végén.