Belföld

Pesszimista tervek a BÉT-en

(FN, MN) A Budapesti Értéktőzsde a jövő év elejétől új üzleti tervvel indul, ugyanis az év végi közgyűlésen a tőzsdetagok jóváhagyták a vezetés új javaslatait. Dunavölgyi Mária, a BÉT ügyvezető igazgatója pesszimistának nevezte a mindösszesen 1979 millió forintos előirányzott bevételt, mivel ez lényegében megegyezik a 2000-ben befolyt összeggel. A várakozások szerint a csaknem kétmilliárd forintos bevétel több mint felét, 1,1 milliárd forintot a brókercégek fizetnek majd be forgalmuk arányában, 440 millióra számítanak a kibocsátási díjakból, 300 milliót remélnek a különböző tőzsdei információk értékesítéséből, és még 100 millió egyéb bevétellel számolnak. A december 20-i közgyűlésen felhatalmazták az igazgatóságot, hogy a BÉT vagyonának 10 százalékával részt vehet különböző vállalkozásokban, amelyek természetesen összhangban állnak a társaság működésével, tevékenységi körével és segítik a BÉT középtávú stratégiáját. A korábbi szabályok szerint minden ilyen fajta döntéshez az egész közgyűlés beleegyezése szükséges volt, ami igencsak lelassította a BÉT üzleti reagálóképességét, így a közgyűlés az igazgatóság hatáskörének bővítése mellett döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik