Belföld

Reggeli Helyzet – december 4.

Elhalasztották az Antenna részvénykibocsátását. (-2) A vártnál rosszabb a GDP adat. (-1) Emelkedik az euró. (+1) Kissé gyengül a FigyelőNet Gazdasági Barométer.

Csúnya önámítás, ha a magyar állami vezetők azt hiszik: csak és kizárólag a borús nemzetközi tőkepiaci hangulat hibáztatható azért, hogy gyakorlatilag érdektelenségbe fulladt az Antenna Hungária részvénykibocsátása. Persze lehet sorolni az érveket, a telekom papírok világszerte tapasztalható mélyrepülésétől egészen a török pénzügyi válságig, az okokat azonban – New York és Isztambul helyett – sokkal inkább itthon kellene keresni. A leges-legfontosabb tényezője ugyanis a mostani leszereplésnek röviden így foglalható össze: a magyar állammal üzletet kötni kockázatos és drága mulatság. A befektetőknek Londontól Rákoscsabáig ugyanez a mondat visszhangzott a fejében. Magyar és külföldi pénzemberek nagyon is jól emlékeznek még arra, hogy főleg az állam néhány jól irányzott rúgása küldte padlóra a hazai részvényárakat – élükön a vegyipari és gyógyszergyári papírokkal -, ami viszont megnyitotta az utat a felvásárlások előtt. Fantáziát az utóbbi hónapokban ezek után már csak a kétes orosz tőke látott Budapestben, ami csak erősítette a nyugati befektetők óvatosságát. A mostani kudarc tehát lecke az állam vezetőinek: sokkal könnyebb elijeszteni a pénzt, mint visszacsábítani.

Nem sok jót jelez előre az sem, hogy a mostanáig szinte csak büszkeségre okot adó makrogazdasági adatok is megtorpanásról számolnak be. Nem mintha a 4,6 százalékos harmadik negyedéves GDP adat nem lenne imponáló: sokan megirigyelnék ezt a számot tőlünk nyugatra éppen úgy, mint más feltörekvő piacokon, ráadásul növekedés és egyensúly továbbra is kéz a kézben halad a magyar gazdaságban. A várakozás azonban éppen olyan fontos a befektetők lelkivilágában, mint a valóság, márpedig az előrejelzések jobbak voltak – szakértői és kormányoldalon egyaránt. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy az infláció csak nem akar mérséklődni, és tartósan megragadni látszik a 10 százalék közelében, akkor bátran kimondhatjuk, már a makrogazdasági adatok sem feltétlenül közvetítik azt a derűlátó képet a magyar gazdaságról, amit kellene.

Végre egy hét, ami után elmondhatjuk: a hányatott sorsú európai közös pénz lassan de biztosan nekiindult a fölfelé vezető pályán. Az elmúlt néhány napban már a 87 centes álomhatárt is elérte a dollárral szemben, amit szakértők azzal magyaráznak, hogy az amerikai pénz szenved az elhúzódó elnökválasztási csatározásoktól éppen úgy, mint attól, hogy az ország gazdasága is lassul. Az euró további erősödése jól jöhet tehát a közös pénzhez kötött forintnak is, ami a sok borulátó hír közepette némi optimizmusra ad okot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik