A 10 fő feletti vállalatok 68%-a rendelkezett Internet hozzáféréssel 2000. év I. félévének végén, így összesen 23-26 ezer olyan cég tevékenykedett, amely hozzáfért a világhálóhoz. Negyedévvel korábbi időpontot nézve ez az arány 53% volt, tehát a növekedés gyors, mintegy 15 százalékpontos. Három hónapja az Internettel nem rendelkező cégek 32%-a nyilatkozott úgy, hogy fél éven belül csatlakozni kíván a világhálót elérők táborához, így növelvén az Internetezők táborát 15%-kal, 68%-ra. A három hónappal későbbi adatfelvétel azt bizonyítja, hogy a cégek előbbre hozták beruházásaikat, hiszen 3 hónap alattmegvalósult a fél évre előre jelzett penetrációs szint. Ez a dinamikus növekedés főleg a kisvállalatoknak köszönhető, melyek még az intenzív növekedés fázisában vannak és a világhálóhoz való hozzáférés szempontjából megközelítették a középvállalatokat, mí a nagyvállalati piac 90% feletti penetrációjával már telítettnek tekinthető. (TNS Modus)
- 11:32 „A magam képére kell formálnom az együttest, máskülönben nincs értelme itt lennem” – ezt várhatjuk a Chelsea-től az új edzővel, Liam Roseniorral
- 10:58 Miskolcon tartja idei első „háborúellenes gyűlését” a Fidesz
- 10:57 „Valósággal világított a fekete földben a több ezer holttest” – másodszor vált rémálomvárossá Kramatorszk
- 10:46 Extrém hidegre figyelmeztet az Operatív Törzs: ezt tanácsolják
- 10:31 Fagyhaláltól mentettek meg egy férfit, akit állítólag előtte kizavartak egy bevásárlóközpontból
- 10:17 Csak 2027-ben jön Az ördögűző remake-je
- 10:09 Bemutatta új vezető szakértőjét a Tisza Párt
- 10:04 Trump egymillió dollárért vett Netflix-kötvényeket, miután bejelentették a Warner felvásárlását
- 09:55 Rengeteg kommandós csapott le egy pécsi szórakozóhelyre, ahol rendőrkutyákkal keresték a drogot
- 09:15 Azt hitte, a kutyája hever a mellkasán, de egy két és fél méteres piton volt
- 09:13 Hadházy: Ezt küldjék el a fideszes ismerőseiknek!
- 09:05 „Ha elindulsz, téged nem fog meg senki” – Bodó Lékainak üzent a győztes Eb-nyitány után
- 09:01 24/7: Végre egy józan mondat a világról
- 08:19 Lilu: Soha nem fogok odaállni semmilyen párthoz
- 08:06 Jennifer Lawrence szerint azért nem játszott a legutóbbi Tarantino-filmben, mert azt mondták, nem elég szép
- 07:11 2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt a lista a szabadságtervezéshez
- 20:10 Az autójában fagyhatott halálra egy férfi Csepelen
- 09:55 Rengeteg kommandós csapott le egy pécsi szórakozóhelyre, ahol rendőrkutyákkal keresték a drogot
- 07:01 Trump a neki ajándékozott Nobel-békedíjról: „szép gesztus”
- 07:02 Schrödinger Mercosurja
- 19:00 „Öltözködése pedig, mint presszós kurváké. Hányinger” – írta a képviselő egy nyilvános bejegyzésben az üllői alpolgármesterről
- 09:05 „Ha elindulsz, téged nem fog meg senki” – Bodó Lékainak üzent a győztes Eb-nyitány után
- 08:19 Lilu: Soha nem fogok odaállni semmilyen párthoz
- 10:31 Fagyhaláltól mentettek meg egy férfit, akit állítólag előtte kizavartak egy bevásárlóközpontból
- 19:47 Az Európai Bizottság vizsgálja a Benes-dekrétumok ügyét
