Közélet

Rendőrség: városi legenda a gyerekekre vadászó nő

iskolás lány (iskola, iskolás, iskolatáska, )
iskolás lány (iskola, iskolás, iskolatáska, )

Mindenesetre fantomkép készült a zavart asszonyról.

Budapesten 1995. május 31-én raboltak el egy, az iskolából hazafelé tartó tanulót. Minden más a városi legenda körébe tartozik – kezdte közleményét a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Mint írják,a közösségi médiából és az onnan származó értesülésekre hivatkozva sorozat jelleggel értesülnek arról, hogy a főváros több nevelő és oktató intézetéből arra illetéktelenek próbálnak magukkal vinni gyermekeket. Ezekkel a bejegyzésekkel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság előtt jelenleg egyetlen olyan bejelentés ismert, amelyet egy XIII. kerületi iskola dolgozói tettek.

„Tény, hogy a nevelők határozott fellépésének köszönhetően az ismeretlen szándéka – bármi is volt az – meghiúsult. Tény, hogy a történtekről az intézmény fenntartója négy nappal később értesítette a rendőrséget. Tény, hogy a rendőrség a 40 év körüli, sovány testalkatú, ápolatlan megjelenésű, zavart viselkedésű nőt elszámoltatása érdekében keresi. Az ismeretlen nőről a tanintézet dolgozóinak közreműködésével grafika készült” – olvasható a tájékoztatásban.

Utoljára vasárnap vélték látni a zavart asszonyt, egy anyuka Facebook-oldalán osztotta meg,  hogyan környékezte meg kisfia barátját egy óbudai játszótéren.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik