Nagyon valószínűnek tartom, hogy diákság és karhatalom közt összecsapások lesznek, s lesznek szép számmal halálos áldozatok, mint ahogy a szabadságjogokért harcolva még a 70-es években is meghaltak diáktüntetők.
Aligha gondoljuk itt Magyarországon, hogy kormány nélkül meg lehetne lenni, viszont sajtó nélkül azt hisszük, meglennénk. Hiszen megvoltunk nélküle a szocializmusban is.
Az újságírók is olyanok, mintha civilek volnának. Mindenki véleményt kiabál. Az érv pedig az, hogy “de hát az olvasók előtt nevetségessé válnának, ha nem írnák meg a valószínűt, hogy mindent Orbán Viktor mozgat.”
A manipulációs szándékot mint médiaetikai skandalumot épp az a magyar médium kifogásolja, amelyik nem veszi észre magán, hogy folyamatosan a mellékhatások kiváltása motiválja íróit és szerkesztőit.
Van, akit a hite, a félelme, a pártja iránymutató szándéka tesz magabiztossá, van, akit a protest magatartás, van, aki csak szégyelli a tudatlanságát
Attól még, hogy a bevándorlást összekötjük a terrorizmussal, az idegent az ellenséggel, még nem biztos, hogy helyes választ adunk egy komplex biztonságpolitikai kérdésre.
A Közgép tulajdonosa dühös lett, de jó-e ez nekünk? Orbán Viktor és Simicska Lajos konfliktusának újabb fejezete.
Hanem az állami díjakkal szembeni problémává válik, és ez pontosan azt tükrözi, hogy Magyarországon demokratizálódási folyamat zajlik.
Hiába van az alkotmányunkba az beleírva, hogy férfiak és nők egyenlőek, láthatjuk, hogy ez nem valósul meg. A statisztikák még meg is erősítik a társadalmi gyakorlatot, azt üzenik, hogy törődj bele a helyzetedbe, mert úgy se nyerhetsz.
Aki individuális – és a magyarok ilyenek – azok utálják a szívességek hálózatát, megvetik a hajbókolást, a büszkeség hiányát, az ügyeskedést. Állva szeretnek meghalni, nem párnák közt.
Mert a világmegváltás ma már nemen kívüli feladvány. Szakmákhoz, tudáshoz, erkölcshöz kötött.
A ligetvédő aktivisták érdekében az LMP által kezdeményezett és úgy tűnik hamvába is holt politikai egyeztetések Harrach Péter általi értékelő beszéde problémás.
Dimitri Payet Ronaldoval szembeni szabálytalanságáról azt találgatjuk, hogy az szándékos volt-e vagy sem. Morális szempontból valóban ez a kulcskérdés, ám a labdarúgás jövője szempontjából nem.
A modern demokráciákban a szerelmi ügyek nem, de az ebből származó hazugságok már számítanak, ám ezek sem annyira ütősek, mint a korrupciós vádak.
Holnap pedig jön egy edző, és azt fogja mondani a játékosoknak, hogy a partdobásnál és a szögletnél igen is oda kell nyújtani a labdát az ellenfélnek, ha tudjuk, rólunk ment ki. Na, az milyen meglepetés lesz.
Nem volnának Mészáros Lőrinc-féle meggazdagodók, ha mi nem egy olyan országot építenénk, amelyet aztán nem tudunk szeretni.
Egy országnak nem lehet célja az, hogy a hivatalnokrétege gerinctelenné váljon. Ezt akadályozhatja meg az a természetes reakció, melyet a bosszúvágy irányít.
A megszaggatott nadrágnak volt és talán még ma is van üzenete.
A Kiss-Takáts-ügy voltaképp hatalomról, konfliktusról, megbékélésről és a hatékony vezetésről szól.
Fischer Iván úgy érezte, neki nincs szüksége a kompromisszumos megoldáskeresésekre, Tarlós pedig úgy gondolja, hogy nagyon is szüksége volna rá.
Van egy ember, aki nagyon sok pénz fölött kezd el rendelkezni (Matolcsy). És van neki egy rokona (Szemerey), aki a médiafronton egyre jelentősebb tulajdonosi szereplő.
Ha ma nincs egy hatalmi visszaélésnek következménye, holnap még nagyobb lesz a visszaélés. Ha ma hagyom, hogy korrupt módon meggazdagodjon egy politikus, akkor holnap már ő lesz a munkaadóm, és akkor leszek aztán igazán kiszolgáltatva neki.
Az európai civilizáció fennmaradásának más esélye nincs, mint a bevándorlók integrációja. Ha belső háborús etnikai zónák alakulnak ki, az már nem Európa lesz, hanem valami új.
Angela Merkel démonizálása pontosan úgy történik, ahogy a magyar kormány démonizálása is. Összejátszik Soros Györggyel, a Bilderberg-csoporttal, Amerikával, az iszlám fundamentalistákkal és az embercsempészekkel.
