Kovács László alig jött világra, megmentette az édesapja életét, kiskamaszként önvédelemből kezdett kenuzni, de valódi közelharccal csak akkor kezdett el foglalkozni, amikor már betöltötte a hetvenet. Nyolcvan évesen még mindig rendszeresen krav magázik, és csak egyetlen dolog ellen nem tud hathatós védekező technikát.
Meglepő ellenzéki siker született Pakson, ahol az ország legnagyobb beruházása zajlik. A kampány alatt több vezető fideszes politikus is megfordult a városban, de a helyiek úgy érzik, nem sokat profitálnak az ide áramló milliárdokból. Erre a hangulatra építette a kampányát Heringes Anita, korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő, aki magabiztos sikert aratott júniusban. Riport az atomvárosból.
„Megöltem a férjedet, bocsi” – négy éve nincs ítélet a volt ferencvárosi labdarúgó halálának ügyében
Több mint négy éve, hogy Halgas Tibor életét kioltotta egy jogosítvány nélküli taxisofőr, aki a tesztek szerint kábítószert fogyasztott. Ítélet a mai napig nem született az ügyben. Az áldozat özvegye szerint a család folyamatosan megaláztatásokat szenved el – hiába várnak igazságszolgáltatásra és empátiára.