Rugli Tamás

Rugli Tamás

újságíró
2018 óta tagja a 24.hu szerkesztőségének, a mindenes szereptől indulva az utóbbi években a közélet mellett kötött ki. A közéletet viszont egy hatalmas ernyőnek tartja, amely alatt megfér a parlament és a jogszabályok, a pártok mellett helyezkedő hírességek és az ő motivációik, politikusok képtelen állításainak feldolgozása és a választási esélylatolgatás – de az olyan húsba vágó témák is, mint a háború, a gyermekvédelem vagy más kiszolgáltatott csoportok bemutatása. Minden érdekli ezek közül, de a leginkább azt szereti, amikor lehetősége van rámutatni az ellátórendszer visszásságaira. Pályája eddigi legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a család történetét bemutató cikke hatására felgyorsult a bürokrácia, és napokon belül el tudtak helyezni a megfelelő otthonban egy állandó gondozásra szoruló asszonyt, akit a megelőző húsz évben otthon kellett ápoljon testvére és annak felesége. Utóbbiak két évtized után mehettek el végre békében nyaralni. Mindezek mellett Tomi volt, hogy a Ziccerben is felbukkant, szökőévente az írásaival is találkozhatunk a sportrovatban, ahol kizárólag a Barcelonáról igyekszik szépeket írni, már amennyiben az lehetséges.

Az interjú végén a magyar gazdaságot dicsérte, kijelentve, senki ne vegye garantáltnak, hogy teljes foglalkoztatás van, munkaalapú társadalom, és azt se gondolja senki, hogy háború időkben, amikor a háború blokkolja a gazdaságot, a gazdaság tudjon fejlődni.

2026. 02. 27. 08:28

Orbán ezt követően hosszan beszélt még arró, hogy nem lehetséges levállni az orosz olajról, „ezért is tartja veszélyesnek”Kapitány István – „a Tisza energia embere, aki a Shelltől érkezett” – elképzeléseit, aki szerint hosszútávon lehetséges az egyoldalú orosz energiafüggés felszámolása.

2026. 02. 27. 08:03

A miniszterelnöki interjú azzal kezdődött, hogy Volodimir Zelenszkij még mindig nem indította újra a szállítást a Baratság vezetéken, Orbán elmondta, nem kapott személyes választ az ukrán elnöktől a tegnapi nyílt levelére.

2026. 02. 27. 07:42

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuh Rádióban a Barátság vezeték körüli ügyekről, hazudozó ukránokról és ukrán elnökről beszélt, valamint arról, hogy „mindenki nyugodtan alhat, amíg ő a miniszterelnök”. A kormányfő név szerint említette Magyar Pétert is, akinek adott egy tanácsot az interjú során.

2026. 02. 27. 07:33
Olvasói sztorik